gazdaságfejlesztés

Megtudtuk: nemmel szavazott a magyar és a lengyel kormány a jogállamisági rendeletre

2020. december 14. 08:10 | Weinhardt Attila

Megtudtuk: nemmel szavazott a magyar és a lengyel kormány a jogállamisági rendeletre

A Portfolio megbízható forrásból úgy értesült, hogy a lengyel kormánykoalíción belüli nagyfokú feszültségek miatt (is) a lengyel kormány nemet mondott a jogállamisági rendelettervezet múlt hétvégi végső írásos szavazásán és részben emiatt a magyar kormány is ugyanezt tette. Ez az elutasító szavazat nem vétót jelent, hiszen a rendelet elfogadásához nem szükséges az egyhangú támogatás, az a magyar-lengyel elutasítás ellenére is hatályba fog lépni 2021. január elsején. Egyébként van logika a magyar és lengyel kormány nemmel szavazása mögött, hiszen így nyílik meg számukra az út ahhoz, hogy hitelesen érveljenek majd a rendelet ellen az Európai Bíróság előtti perben. Ezzel párhuzamosan a 2021-2027-es költségvetéssel és a helyreállítási alappal összefüggő rendeletre minden tagállam egyhangú igennel szavazott, azaz írásban is ténylegesen elhárult a magyar és lengyel vétó veszélye. Hétfőn délelőtt aztán ki is derült, hogy helyt állóak az információink és tényleg megszületett a végső brüsszeli megállapodás a Tanácsban a szóban forgó három rendeletről.

Felfedte Orbán Viktor lengyel szövetségese: valójában a magyar kormányfővel írták a németek helyett a kompromisszumos javaslatot

2020. december 12. 13:26 | Portfolio

Felfedte Orbán Viktor lengyel szövetségese: valójában a magyar kormányfővel írták a németek helyett a kompromisszumos javaslatot

Amint arra a Portfolio már a csütörtök esti vétóalku megszületésekor világosan célzott: valójában nem a német soros elnökség rakta össze a jogállamisági mechanizmus alkalmazását beszűkítő 4 oldalas magyarázó európai tanácsi szöveget, hanem elsősorban a magyar, másodsorban a lengyel kormány „diktálta” és ezt erősítette meg egy pénteki interjújában maga Jaroslaw Kaczyski lengyel kormányfő-helyettes is. Ez a külvilág számára egészen más megvilágításba helyezi a vétóvita végső kifutását és teljesen alátámasztja a Portfolio által már csütörtök este megfogalmazott véleményt, miszerint „rövid távon Orbán Viktor győzött, hosszabb távon az EU egésze nyert az alkuval”. Ha pedig mindehhez még azt a Portfolio által szintén hallott és a Bruxinfo által is megírt információt is hozzátesszük, hogy valójában az EU legfelső szintjén is voltak jogi aggodalmak a jogállamisági mechanizmussal kapcsolatban, akkor az a nagy kép tárul elénk, hogy egyszerre akarták elrendezni a jogi aggályok ügyét és a magyar-lengyel kormány kéréseit is és ezért ment át végül ilyen gyorsan a csomag és ezért hirdetheti magát mindenki győztesnek, de leginkább a magyar és a lengyel kormány. Végül pedig az is nyilvánossá vált, hogy a jogállamisági rendeletet magyarázó, pontosító 4 oldalas tanácsi következtetést a Tanács Jogi Szolgálata teljesen rendben lévőnek találta.

Mégis jön az EU-pénzes szankció a magyar választások előtt?

2020. december 11. 17:31 | Weinhardt Attila

Mégis jön az EU-pénzes szankció a magyar választások előtt?

Miután a tegnap esti EU-csúcson megszületett a jogállamisági mechanizmus ügyében a kompromisszum, hogy elháruljon a belengetett magyar és lengyel költségvetési vétó, két olyan jelzés is érkezett fontos brüsszeli emberektől, amelyek azt sugallják, hogy szó sincs arról: évekre kitolták a mechanizmus alkalmazhatóságát. A két jelzés egyértelműen azt rögzíti, hogy néhány hónapon belül jönni fog az Európai Bíróság ítélete a jogállamisági mechanizmusról. Így ezekkel azt is sugallják, hogy még a 2022-es magyar parlamenti választások előtt is döntés születhet EU-pénzes szankciókról. Van még négy másik, jogi jellegű kérdés is, amelyekre szintén fontos figyelni, mert többmilliárd eurós tételek múlhatnak rajtuk. Ezeket is megválaszoljuk a cikkünk második felében.

Mire utalhatott Orbán Viktor a vétóügyi győzelem kapcsán?

2020. december 09. 09:54 | Weinhardt Attila

Mire utalhatott Orbán Viktor a vétóügyi győzelem kapcsán?

Legalább három interjút adott kedd este varsói útja során Orbán Viktor kormányfő és az általa, illetve a lengyel kormányszóvivő, valamint a német Európa-ügyi miniszter által elmondottak összességében afelé mutatnak, hogy a jogállamiságinak nevezetett mechanizmus fókusza, alkalmazási területe szűkülhet. Ez azt jelentené, hogy elképzelhető: a mechanizmus az eddiginél jobban artikulált módon csak az EU-s költségvetéssel összefüggő jogállamisági feltételekre lenne érvényes, így bár tartalmilag és a hatályba lépését illetően nem változna a jogállamisági rendelet, de - akár egy külön deklarációval, értelmező nyilatkozattal - egyértelművé válhat, hogy például migrációs és gender kérdésekben nem indulhat el EU-pénzes szankció, a szankciókat pedig várhatóan majd egyébként is meg lehet támadni az Európai Bíróságon. Mindezek miatt pedig ahogy Orbán Viktor forgalmazott: „centiméterekre” lehetünk attól, hogy elháruljon a magyar és lengyel kormány által a 2021-2027-es költségvetéssel és a helyreállítási alappal kapcsolatos vétó. Cikkünk megjelenése idején Angela Merkel német kancellár felszólalt a parlamentben és az alábbi következtetéseinkkel teljesen összhangban lévő jelzéseket tett, amleyekről ebben a cikkünkben külön is írtunk.

Mégis lesz költségvetési alku? – Felvillantott egy utat a lengyel miniszterelnök

2020. december 08. 14:19 | Portfolio

Mégis lesz költségvetési alku? – Felvillantott egy utat a lengyel miniszterelnök

Úgy tűnik, hogy kommunikációs offenzívába kezdett a lengyel miniszterelnök, mert a Magyar Nemzet mellett még legalább 8 másik vezető európai lapban is lehozták a mai vélemény cikkét, illetve interjúját és közben kedden délután Varsóban is beszélt egy sajtótájékoztatón az uniós költségvetési vétóhelyzetről. Ezek egybehangzó üzenete az, hogy egyelőre nem változott a lengyel álláspont a vétó ügyében, de meglebegtette, hogy a tárgyalások akár elvezethetnek majd ehhez, igaz eltérő időhorizontot mondott arra, hogy ez mikor következhet be. Egyik megszólalásában közeljövőt mondott, egy másikban viszont néhány hónapos távot. Utóbbi egybecseng Orbán Viktor és Gulyás Gergely magyar vezetők minapi jelzéseivel.

Új brüsszeli terv szivárgott ki a magyar-lengyel vétó kikerülésére, ami eurómilliárdokba fájhatna

2020. december 04. 19:57 | Portfolio

Új brüsszeli terv szivárgott ki a magyar-lengyel vétó kikerülésére, ami eurómilliárdokba fájhatna

A koronavírus-járvány munkaerőpiaci hatásainak mérséklésére tavasszal már felállított SURE alap mintájában gondolkodik az Európai Bizottság, amelyet a magyar és a lengyel vétó megmaradása esetén is viszonylag gyorsan el tudna indítani a testület a NextGenerationEU helyett, és ha akar, később tud majd csatlakozni hozzá a két tagállam, de a jogállamisági feltételeket előbb el kell fogadniuk hozzá – szivárgott ki a Frankfurter Allgemeine Zeitungban.

Megvan az uniós büdzséalku, de a magyar-lengyel vétó feladása kell az életbe lépéséhez

2020. december 04. 18:44 | Portfolio

Megvan az uniós büdzséalku, de a magyar-lengyel vétó feladása kell az életbe lépéséhez

Megszületett pénteken délután az elvi megállapodás az Európai Tanács és az Európai Parlament között az Európai Unió 2021-es költségvetéséről, de azt addig nem fogadhatják el jogi értelemben, amíg előzetesen rá nem bólintott minden tagállam egyhangúan a 2021-2027-es keretköltségvetésre – jelentette be az Európai Tanács, az Európai Parlament, valamint az Európai Bizottság illetékes biztosa.

Bréking! - Készek feladni a lengyelek a költségvetési vétójukat

2020. december 03. 19:43 | Portfolio

Bréking! - Készek feladni a lengyelek a költségvetési vétójukat

Kész feladni a vétóját mind a 2021-2027-es költségvetés, mind a helyreállítási alap terén Lengyelország, ha az EU-s pénzek jogállamisági feltételekhez kötéséről szóló rendeletről kiad egy jogilag kötelező érvényű értelmező anyagot az Európai Bizottság és azt az állam- és kormányfők is támogatják a jövő heti EU-csúcson – jelentette be uniós illetékesekkel folytatott csütörtöki tanácskozása után este a lengyel miniszterelnök-helyettes. Jaroslaw Gowin jelzései erőteljesen abba az irányba mutatnak, hogy a lengyelekkel együtt a magyar kormány is kész elállni a vétójától, tehát a két kormány továbbra is együtt mozog a témában.

Vétóügy: ma jön a német javaslat - Mik a forgatókönyvek?

2020. december 03. 08:47 | Portfolio

Vétóügy: ma jön a német javaslat - Mik a forgatókönyvek?

A hétfői varsói magyar-lengyel kormányfői találkozó utáni üzenettel összhangban (várjuk a német javaslatot) ma, azaz csütörtökön megszülethet a német javaslat arra, hogy hogyan oldják fel az EU-s pénzek szigorú jogállamisági feltételrendszerhez kötése miatti magyar-lengyel költségvetési vétót. Egyelőre erősen kérdéses, hogy ez elvezet-e a jövő csütörtök-pénteki EU-csúcson ahhoz a megegyezéshez, amelyet kulcsfontosságúnak nevezett mind az EU soros elnökségét jelenleg vezető Angela Merkel német kancellár, mind a januártól a soros elnöki feladatokat átvevő Antonio Costa portugál miniszterelnök.

Kiszivárgott: Magyarország és Lengyelország megkerülését mérlegeli az Európai Bizottság!

2020. december 02. 16:12 | Portfolio

Kiszivárgott: Magyarország és Lengyelország megkerülését mérlegeli az Európai Bizottság!

Egy áthidaló jellegű, a helyreállítási alap mintájára készülő speciális megoldást mérlegel az Európai Bizottság azért, hogy a magyar és a lengyel kormány költségvetési vétója ellenére is tudjon haladni és ha később majd a két kormány feladja a vétóját, csatlakozni tudjon a konstrukcióhoz – tudta meg a Financial Times egy magasrangú uniós illetékestől.

Gulyás Gergelynél lesznek januártól az EU-s pénzek

2020. december 02. 10:43 | Portfolio

Gulyás Gergelynél lesznek januártól az EU-s pénzek

Elvette Palkovics László innovációs és technológiai minisztertől és egy az egyben odaadta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek az európai uniós források felhasználásának feladatkörét Orbán Viktor miniszterelnök, változás 2021., január 1-től lesz hatályos, azaz akkortól, amikor egyébként is elindul a 2021-2027-es uniós költségvetési ciklus – derült ki a legfrissebb Magyar Közlönyből.

Vétóügy: kiderült, miben maradt Orbán Viktor a lengyel kollégájával

2020. december 01. 07:44 | Portfolio

Vétóügy: kiderült, miben maradt Orbán Viktor a lengyel kollégájával

Nyitottak vagyunk új javaslatokra a német elnökségtől, többfajta megoldás is lehetséges, szerintünk meg lehet egyezni akkor, ha a júliusi EU-csúcson rögzített keretek mentén haladunk, különben az EU dezintegrációja fog beindulni, amit senki sem szeretne – lényegében ezeket mondta Orbán Viktor magyar és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök hétfő esti újabb találkozóját követő sajtótájékoztatóján Piotr Müller lengyel kormányszóvivő.

Merkel a vétóügyről: rendkívül fontos döntés előtt állunk

2020. november 30. 15:22 | Portfolio

Merkel a vétóügyről: rendkívül fontos döntés előtt állunk

Mindent megteszünk, hogy megoldást találjunk az EU-s pénzek jogállamisági mechanizmushoz kötése miatt kialakult vitára, és bízom benne, hogy sikerülni is fog, de egyelőre még nem tartunk itt – jelentette ki hétfő délután Angela Merkel német kancellár röviddel azután, hogy kiderült: ma este Varsóba repül Orbán Viktor magyar kormányfő, hogy ismét egyeztessen lengyel kollégájával, Mateusz Morawieckivel.

Elárulta Navracsics Tibor, miért nem akarja a jogállamisági mechanizmust a magyar kormány

2020. november 27. 08:36 | Portfolio

Elárulta Navracsics Tibor, miért nem akarja a jogállamisági mechanizmust a magyar kormány

Azért utasítja el a magyar kormány az EU-s pénzek jogállamisági mechanizmushoz kötését és így azért helyezte kilátásba a költségvetési vétóját, mert az új mechanizmusban a jogállamiság definíciója nincs benne pontosan, márpedig annak pontosnak kellene lennie, különben kettős mércére ad okot és ettől tart a kormány – nyilatkozta az Orbán-kormány 2010-2014 közötti igazságügyi minisztere, Navracsics Tibor a német Der Spiegelben csütörtök este megjelent interjúban.

Magyar vétó: meddig bírná az állam az EU-pénzek hiányát?

2020. november 26. 15:29 | Weinhardt Attila

Magyar vétó: meddig bírná az állam az EU-pénzek hiányát?

Orbán Viktor kormányfő és Varga Mihály pénzügyminiszter e hét szerdai jelzései abba az irányba mutatnak, hogy akár jó ideig nem jut jelentős EU-pénzekhez Magyarország, így megvizsgáltuk, hogy ebben az esetben meddig bírná különösebb gond nélkül finanszírozni az állam a már leszerződött, vagy tervezett uniós projekteket, illetve saját magát. Azt találtuk, hogy rövid távon semmiféle költségvetési kényszer nem lépne fel a hatalmasra duzzasztott tartalékok miatt, így azok a jóslatok, hogy a büdzsé helyzete gyorsan rászorítja a magyar kormányt a vétó feladására, tévesek. Közép távon viszont már brutális költségvetési hiánnyal járna az EU-pénzek nélküli út, de finanszírozásilag és az adósságpálya alakját tekintve még ez is bejárhatónak tűnik, igaz a szokásosnál magasabb kockázatok mellett.

Nagyon fontos dolgokat mondott Merkel a magyar-lengyel vétó ügyében

2020. november 20. 15:33 | Weinhardt Attila

Nagyon fontos dolgokat mondott Merkel a magyar-lengyel vétó ügyében

Megnéztük a német kancellári hivatal oldalán ma megjelent feliratos videót, hogy a tegnap esti EU-csúcs utáni rövid sajtótájékoztatón miket is mondott pontosan Angela Merkel, az EU német soros elnökségének vezetőjeként és német kancellárként. Fajsúlyosak ezek a mondatok és behatárolják a magyar és a lengyel kormány manőverezési képességét az EU-s pénzek jogállamisági feltételekhez kötéséről szóló költségvetési vétó ügyében. Néhány következtetést is levonunk.

Kiszivárgott, hogyan semlegesítené a magyar-lengyel vétót a francia kormány

2020. november 19. 13:19 | Portfolio

Kiszivárgott, hogyan semlegesítené a magyar-lengyel vétót a francia kormány

„Fájdalmas, elismerem, de nem annyira rossz azért” – jelezte egy névtelenséget kérő francia kormányzati forrás a Reutersnek azt, hogy a magyar és a lengyel költségvetési vétó miatt milyen legális megoldásban gondolkodnak, azaz az egyhangúságot igénylő döntést hogyan kerülnék meg.

Megvan az újabb brüsszeli alku, ami alapján 320 milliárd forintnyi EU-pénzt kaphat Magyarország a járvány elleni védekezésre

2020. november 18. 20:57 | Portfolio

Megvan az újabb brüsszeli alku, ami alapján 320 milliárd forintnyi EU-pénzt kaphat Magyarország a járvány elleni védekezésre

Megszületett ma a politikai megállapodás az európai tagállamokat képviselő Tanács és az Európai Parlament között a koronavírus-válság miatt összeállított áthidaló beavatkozási csomag (REACT-EU) jóváhagyására. Ez alapján Magyarország 885 millió eurónyi, mai árfolyamon kb. 320 milliárd forintnyi forrásra számíthat jövőre és további pár százmillió euróra majd 2022-ben. A pénzeket a járvány elleni védekezés és munkaügyi intézkedések, céges támogatások céljára lehet felhasználni.

Forgatókönyvek a magyar vétó után: ez vár most ránk és az EU-ra

2020. november 16. 17:03 | Weinhardt Attila

Forgatókönyvek a magyar vétó után: ez vár most ránk és az EU-ra

Azzal, hogy a Portfolio reggeli információival összhangban a mai uniós nagyköveti ülésen politikai vétót emelt a magyar és a lengyel kormány a 2021-2027-es uniós költségvetéssel és a helyreállítási alaphoz szükséges saját forrás rendelettel szemben, lényegében megállt az uniós költségvetési döntéshozatali folyamat. Ezzel együtt most hatalmas nyomásgyakorlás mellett elindult egy alkudozás a háttérben, hogy hogyan lehet a kialakult helyzetet kezelni. Erről leghamarabb kedden a tagállamok szakminisztereit tömörítő Általános Ügyek Tanácsában lesz érdemi és egyúttal rövid időre nyilvánosan is közvetített vita, majd szerdán az újabb nagyköveti ülésen is szóba kerülhet a kérdés. Mindezzel párhuzamosan állam- és kormányfői szinten megy majd tovább a háttérben az egyeztetés, amelynek egyik formális pontja a csütörtöki videókonferenciás EU-csúcs lesz. Összeszedtük, hogy milyen forgatókönyvek képzelhetők el jelenleg.

Megtudtuk: megvétózza a 7 éves uniós költségvetést Magyarország!

2020. november 16. 09:42 | Weinhardt Attila

Megtudtuk: megvétózza a 7 éves uniós költségvetést Magyarország!

A Portfolio információi szerint ma délután politikai vétót emel a magyar kormány Brüsszelben a 2021-2027-es uniós költségvetés és a helyreállítási alappal kapcsolatos saját forrás rendelet ügyében. Fontos, hogy ez még nem a hivatalos formális (jogi) vétót jelenti, de az is jöhet napokon belül a két rendelet ügyében.

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Holdblog

Az egykulcsos szja kelet-európai szokás

A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít

Grandio Blog

A kötvénypiac csendes forradalma

Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta