On the other hand

Joe Biden és Európa: a cukormáz előnyei és hátránya

2020. november 12. 14:27 | Vincze Hajnalka

Joe Biden és Európa: a cukormáz előnyei és hátránya

A Biden-győzelmet éltető össznyugati örömünnep közepette érezhetően több az óvatosságra intő hang, mint volt tizenkét évvel ezelőtt, amikor Barack Obama váltotta George W. Bush amerikai elnököt. Az „igazi Amerika visszatér” típusú szólamok persze most is teli torokból harsognak – több konkrét témában, és bizonyos helyeken nem is teljesen alaptalanul. Ám Európa szempontjából kérdés, hogy egy Biden-féle külpolitikával a nyerni- vagy a vesztenivalója több.

Az Egyesült Államok Trump után: társadalompolitikai fordulat vagy végjáték

2020. november 11. 11:04 | Kovács Krisztián

Az Egyesült Államok Trump után: társadalompolitikai fordulat vagy végjáték

Azt már tudjuk, hogy a 2020-as amerikai elnökválasztás a történelem szemétdombjára hajította a hivatala viselésére minden józan és tisztességes mérce szerint alkalmatlan és méltatlan Donald Trumpot. Tudjuk azt is, hogy a Demokrata Párt nem fog többséget élvezni a Szenátusban az elkövetkező két évben, igaz, a republikánusokkal azonos számú mandátumot még elérhetnek januárban, a Georgiában megismételt szenátorválasztásokon. Azonban ezek eredményétől függetlenül világos, hogy az idős Joe Biden elnöksége során vagy a kompromisszumok kivételesen nagyformátumú mesterének bizonyul, vagy kormányzásától nem remélhető több, mint az elődje által okozott borzalmas, felmérhetetlen károk egy részének reparálása – semmiképpen sem lebecsülve ezzel az utóbbiak akár történelminek is nevezhető jelentőségét.

Nincs olyan messze a robbanás - Mi feszítheti szét a magyar nyugdíjrendszer fenntarthatóságát?

2020. november 05. 11:20 | Farkas András

Nincs olyan messze a robbanás - Mi feszítheti szét a magyar nyugdíjrendszer fenntarthatóságát?

Az egész világot behálózó globális termelési és szolgáltatási értékláncok eredményeként a gazdaságban minden mindennel és mindenki mindenkivel össze van kötve. A világgazdaság működése a tőke, az áruk, a szolgáltatások, az információ és az emberek szabad mozgásától függ. Ha ebből a komplex szövedékből bármely szál tartósan fölfeslik, az rendkívül súlyosan érintheti, recesszióba taszíthatja az egész rendszert. A koronavírus-pandémiának a világ gazdaságára gyakorolt betegítő hatása ezért rendkívül veszélyes - nem is beszélve a gazdasági el- és bezárkózás melletti atavisztikus erőket fölpumpáló politikai mellékhatásáról. Csak tetézi a kockázatokat, hogy a válságkezelés jellemzően további eladósodáshoz vezető vészhelyzeti eszközei hosszabb távon újabb, mélyebb válsághoz vezethetnek.

A magyar magánegészségügyi piac valódi mérete (2. rész)

2020. október 30. 09:30 | Kiss Borbála Tünde, Lantos Csaba

A magyar magánegészségügyi piac valódi mérete (2. rész)

Az egészségügyi szolgáltatók legális, magánpiaci árbevétele 282,5 milliárd forintra becsülhető a 2018-as adatok alapján. A 2012 óta eltelt időszakban a számlázó magánegészségügyi szolgáltatók árbevétele 10%-ot meghaladó éves átlagos ütemben tudott növekedni, miközben a hálapénz és a lakásrendelők visszaszorultak. A magánegészségügyi szolgáltatók piaca tehát jelentősen fehéredett. Ennek a hátterét mutatjuk be cikksorozatunk második részében, azok után, hogy az első részből kiderült: az állam ebben az évtizedben fokozatosan többet kezdett el költeni az egészségügyi szolgáltatások céljára, mint a lakosság a magánegészségügyi kiadások során.

A legnagyobb amerikai bankok bizalma töretlen a fintechekben

2020. október 30. 06:05 | Suppan Márton

A legnagyobb amerikai bankok bizalma töretlen a fintechekben

A koronavírus-válság sem vetette vissza az amerikai bankok befektetési kedvét, a fintechek iránti éreklődésük a járvány alatt sem torpant meg összességében. Megmutatjuk milyen tényezők játszanak szerepet ebben és azt is, hogy mely szegmensek kapósak most igazán a fintech startupok körében, és hol csökkent a bankok érdeklődése.

A magyar magánegészségügyi piac valódi mérete (1. rész)

2020. október 29. 12:15 | Kiss Borbála Tünde, Lantos Csaba

A magyar magánegészségügyi piac valódi mérete (1. rész)

Ha szigorúan az egészségügyi szolgáltatásokra költött összegek alakulását nézzük, akkor azt mondhatjuk, hogy az állam ebben az évtizedben fokozatosan többet kezdett el költeni erre a célra, mint a lakosság a magánegészségügyi kiadások során. Cikkünk első részében az állami és magánegészségügyi költésekre elérhető adatokból levont főbb következtetéseinket mutatjuk be, amelyek azonban ellentmondanak annak a képnek, ami az elmúlt években kialakult a magyarországi egészségügyi költésekről. Cikkünk következő részében pedig bemutatjuk a háttérben meghúzódó magyarázó erőket, a koncentrálódás, a konszolidáció és a kifehéredés hatásait.

Hogy látják a magyar államot a hitelminősítők, és számít-e a besorolás?

2020. október 29. 10:02 | Bod Péter Ákos

Hogy látják a magyar államot a hitelminősítők, és számít-e a besorolás?

A Moody's a koronavírus-járvány második hullámának kezdetén pozitívra javította a magyar szuverén besorolás kilátását, lényeges azonban a kiadott minősítés mögé tett elemzés is. Az EU-val való súrlódás és a pandémia súlyosbodása ugyanis mint lefele mutató kockázat jelenik meg, a világkereskedelmi bizonytalanságok mellett. Érdemes megemlíteni, hogy a magyar besorolás a leggyengébb a visegrádi térségben, még felminősítés esetén is az maradna. De miért is olyan érdekes, hogy mit mondanak a hitelminősítők?

Ricardo

Összeadás, kivonás, rombolás

A mesterséges intelligencia útán egy kis természetes intelligencia. Avagy Összeadás, kivonás, rombolás. Öt bekezdés a számokról címmel friss írásom olvasható az individualista blogon. Kös

Holdblog

Szegény ország, több ima

A szegény országokban többet imádkoznak - akár ez is lehetne az e heti grafikonunk megállapítása. Minél nehezebb az élet, minél kisebb a társadalmi hátszél, annál... The post Szegény orszá

KonyhaKontrolling

Mennyit költs egyetem alatt?

A napokban Redditen egy apuka segítséget kért, hogy mennyi zsebpénzt adjon az egyetemista gyermekének. Nem olyan régen csináltam arról videót, hogy a pénzügyi tudatossággal kapcsolatban meglep

Ricardo

Kolnai, utópia, ChatGPT

Egy irányított "csevegés" a ChatGPT és köztem Kolnai Aurél utópiafelfogásáról, ami egy kis esszével végződik. A ChatGPT-nek az esszéíráshoz elég volt három idézet és négy általam te