FONTOS Gyorsul a forint romlása: 400 felett az árfolyam

Uniós források

2016. október 07. 17:15 | Portfolio

A magyar állam használta leginkább az EU pénzét

Magyarországon volt a legmagasabb a kohéziós finanszírozás aránya a 28 tagország közül, mely az állami beruházási kiadások 57 %-át tette ki a 2007-2013-as ciklusban - derült ki az Európai Bizottság most közzétett független értékeléséből. Az eredmények között kiemelendő, hogy az uniós támogatásoknak köszönhetően több mint 108 000 munkahely létesült hazánkban, amelyből közel 41 ezer teljes munkaidős állást jelent. Érdemes azt is tudni, hogy míg Magyarország egy főre vetítve évente 304 eurónyi uniós támogatást kapott a 2007-2013-as ciklusra, addig ez a szám a 12 új kelet-közép-európai uniós tagállam átlagában csak 207 euró.

2016. október 07. 10:29 | Portfolio

Most te dönthetsz 100 milliárd forint sorsáról

Megkezdődött az "Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása kombinált hiteltermékkel" pályázat véleményezése, melynek a keretösszege 100 milliárd forint - tudtuk meg a hivatalos pályázati oldalon megjelent közleményből. A felhíváshoz kapcsolódó észrevételeket 2016. október 16-ig várja a Hatóság a kialakított felületen. Az 50 milliárd vissza nem térítendő és az 50 milliárd hitelt az élelmiszeripari feldolgozó középvállalkozások igényelhetik.

2016. október 06. 09:14 | Portfolio

Csepreghy: duplázzuk év végéig az EU-s kifizetéseket (4.)

Idén eddig összesen 1054 milliárd forintnyi EU-támogatást fizetett ki a kormány a régi és az új uniós ciklus terhére és a negyedik negyedévre duplázódást vár, hogy teljesüljön a 2048 milliárdos kifizetés - jelentette ki a Budapest Economic Forum nyitóelőadásában Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség miniszter-helyettese újra megerősítette, hogy személyes várakozása szerint a gazdaságfejlesztési területen zajló uniós audit nyomán nem függesztik fel Magyarország számára az uniós támogatásokat és a bőkezű szállítói előleg vitában jelezte, a kormány a végsőkig hajlandó elmenni. Csepreghy szerint a szakképzett munkaerőhiányra részben megoldás lehet az, hogy a következő években "több tízezres, akár százezres" méretű leépítés következik be az állami bürokráciában, így az átképzés után ezek az emberek a versenyszférában el tudnak majd helyezkedni. Az EU jövőjével kapcsolatban többek között kijelentette: "ugyanannyi esélye van az EU szétesésének, mint az egyben maradásnak".

2016. október 05. 16:40 | Vízi Ildikó

Lehet, hogy Brüsszel nem fizet, de a kormány már szórja a pénzt

Reggeli cikkünkben már jeleztük, hogy Brüsszel akár fel is függesztheti az összes strukturális és kohéziós támogatás kifizetését Magyarország felé, ha súlyos problémákat állapítanak meg a készülő jelentésben. Ezzel szemben szeptemberben a kormány hatalmas összeggel pörgette meg az EU-pénzek kifizetésének számlálóját, pontosan 302 milliárd forintot utalt ki, így már 692 milliárd forintra nőtt az idei kifizetések volumene - derült ki a Portfolio havi elemzéséből. Ez az összeg még mindig csak a hét évre járó teljes keretösszegnek a 7,3%-át teszi ki, míg az éves kifizetési célnak még mindig csak a 34%-át fedi le. A szeptemberi kifizetési hajrá nagyon kellett ahhoz, hogy összejöjjenek a harmadik negyedévre előírt kifizetési célszámok. Ez a Portfolio összesítése szerint három Operatív Programban (OP) sikerült, így az ezen dolgozó szakemberek biztosan számolhatnak a 3 havi célprémiummal. Három program esetében rezeg a léc és további három OP-ban egyáltalán nem számolhatnak ezzel a plusz pénzzel.
Reggeli cikkünk: 2016.10.05 05:10 Komoly a helyzet: minden EU-pénzt megtagadhat tőlünk Brüsszel

2016. október 05. 15:50 | Weinhardt Attila

Tényleg leállnak az uniós pénzek? - Reagált a Miniszterelnökség

A magyar uniós pályázati rendszert jelenleg a négyfokozatú skálán a második kategóriába sorolja az Európai Bizottság és a brüsszeli illetékesek jelzése szerint a most készülő jelentésben is ebben a kategóriában marad - jelezte a Portfolio-nak Csepreghy Nándor ma reggeli cikkünk nyomán. A Miniszterelnökség miniszter-helyettesének szavai tehát cikkünk azon forgatókönyvét jelentenék, hogy "nincs különösebb gond magyar szempontból" és nem történik meg a brüsszeli kifizetések automatikus felfüggesztése. Elismerte, hogy valóban több területen vannak viták a Bizottsággal és felvázolta, hogy mi a magyar álláspont. Reggeli cikkünk:

2016. október 05. 05:10 | Weinhardt Attila

Komoly a helyzet: minden EU-pénzt megtagadhat tőlünk Brüsszel

Több területen is jelentős problémákat lát az Európai Bizottság a magyarországi EU-támogatási rendszerben, amelyekről rövidesen elkészül egy jelentés és ha ez súlyos megállapításokat tartalmaz, akkor az összes uniós támogatás kifizetését automatikusan felfüggeszti Magyarország felé - tudta meg a Portfolio brüsszeli forrásból. A magyar kormány és a Bizottság között most is zajlanak az egyeztetések, így ez a negatív forgatókönyv még elkerülhető. Ez azonban nem lesz könnyű és ha nem sikerül, akkor két másik forgatókönyv áll elő. Egyik esetben sem jutnánk gyorsan pénzhez Brüsszelből, de az ezekkel járó jelentős átmeneti terheket egyelőre még elbírja a magyar államháztartás. Cikkünk főbb állításaira délután külön reagált nekünk Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség miniszter-helyettese és azt hangsúlyozta, hogy várhatóan a kettes besorolást kapja majd a vizsgált terület, így nem lesz támogatás-felfüggesztés:

2016. október 04. 10:38 | MTI, Portfolio

Uniós milliárdokhoz juthatnak a multik beszállítói

Az augusztus végén megjelent "Beszállító mikro-, kis- és középvállalkozások és beszállítói integrátorok támogatása" felhívásra mától jelentkezhetnek a pályázók a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) - közölte Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára. A pályázat keretösszege 20 milliárd forint, melyből 300 millió és 1 milliárd forint közötti vissza nem térítendő forrást nyerhetnek el a kérelmezők. Nagyvállalatok is támogathatóak a pályázat keretében.

2016. október 03. 18:13 | Portfolio

Kétezer magyar agrárcéget segíthet az új magyar megállapodás

Az Európai Beruházási Alap (EBA) és az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) egy COSME-programról szóló megállapodást írt alá a magyarországi vállalkozásoknak az Európai Stratégiai Beruházási Alapból (ESBA) történő támogatására vonatkozóan. A program révén 50 milliárd forint összegű, garanciával kiegészített pénzügyi támogatást bocsáthatnak akár 2000 magyarországi kisvállalkozás rendelkezésére, mindenekelőtt a mezőgazdasági ágazatokban.

2016. október 03. 17:27 | MTI, Portfolio

Mától jelentkezhetnek a fiatal vállalkozók az uniós pályázatra

Az áprilisban megjelent "Fiatalok vállalkozóvá válása - vállalkozás indítási költségeinek támogatása" pályázati felhívásra mától lehet a kérelmek benyújtani a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében - közölte Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára. A pályázat keretében maximum 3 millió forintot nyerhetnek a fiatal vállalkozók.

2016. október 03. 15:50 | Vízi Ildikó

Ráugranál a két legnépszerűbb EU-s pályázatra? - Felkötheted a gatyád!

Az újranyitás előtt álló, a kkv-k által leginkább várt két EU-s kapacitásbővítő pályázatnál a kötelező vállalások lazultak, míg a tartalmi értékelés szempontjai jócskán szigorodtak - derül ki a Portfolio azon elemzéséből, amelyben a tavalyi felhívásokat a most társadalmi egyeztetésre bocsátott szövegekkel hasonlítottuk össze. Utóbbiakból nagyon úgy tűnik, hogy az érett, de még mindig gyorsan növekvő, fejletlen kistelepüléseken nagy ipari beruházást tervező cégek rúghatnak a legnagyobb eséllyel labdába. Ez persze nem véletlen, hiszen a tavalyi 165 milliárdos pénzosztási körrel szemben most csak 45 milliárd forintnyi újabb vissza nem térítendő támogatás áll rendelkezésre. A kisebb, 5-25 millió forintnyi támogatást kínáló idei pályázatnál fontos, hogy új cégek ezen már nem indulhatnak, de a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazását elkezdték támogatni. Lényeges, hogy a tavalyi pályázati körrel szemben az idei két pályázaton egyszerre, egy naptári éven belül már nem lehet támogatást nyerni.

2016. október 02. 16:05 | Portfolio

Tényleg komoly gondok vannak a magyar innováció és a tudományos kutatás terén?

A napokban megjelent WEF globális versenyképességi jelentés szerint a 8 régiós ország közül 4 területen Magyarországnak a legalacsonyabb a versenyképességi pontszáma, az egyik ezek közül a technológiai háttér témaköre és az indoklás szerint részben azért, mert a kormányzat nem ösztönzi megfelelően a tudományos kutatást, valamint a fejlett technológiák beszerzését. Az innováció területére is az egyik legalacsonyabb pontszámot kapta a régióban Magyarország. Ezekről és a WEF-felmérés szerint gyenge kutatóintézeti-vállalati együttműködés témaköréről, az okokról és a kiutakról is megkérdeztük az illetékes Nemzeti Kutatási, Fejlesztés és Innovációs Hivatalt is, amely az alábbi válaszokat küldte a Portfolio részére. A WEF felmérésének részletei:

2016. október 02. 12:43 | Portfolio

Beleszólhatsz 6 vidékfejlesztési pályázat sorsába

Megkezdődött 6 vidékfejlesztési pályázat társadalmi egyeztetése, melyek együttes keretösszege közel 32 milliárd forint. Öt felhívás esetében az észrevételeket október 9-ig, míg a Jégesőkár megelőzése pályázat esetén pedig október 10-ig várja a Hatóság a véleményezésre kialakított felületen.

2016. október 02. 11:38 | Portfolio

Csontritkulás ellen küzdenek a magyar kutatók

A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. 100 000 euró (31 millió forint) közvetlen brüsszeli támogatást nyert egyik legizgalmasabb projektjére. A vállalkozás elsők között hívhatott le direkt brüsszeli forrást kutatás-fejlesztésre, mely keretében a cég szakemberei azt vizsgálták, hogyan lehetséges az űrhajósok csontpótlásos kezelése a világűrben.

2016. szeptember 30. 17:05 | Portfolio

Elzárták a brüsszeli pénzcsapot? - Reagált a Miniszterelnökség

Bár délelőtti cikkünkben határozottan rögzítettük, hogy semmi köze nincs a vasárnapi kvótareferendumhoz annak az elszámolási vitának, amely kialakult a magyar hatóságok és az Európai Bizottság között, délutáni közleményében a Miniszterelnökség miniszterhelyettese ezzel kötötte össze a témát. A rövid közleményben ugyanakkor nincs cáfolat, azaz valóban több százmilliárdos elszámolási vita húzódik meg a háttérben, ami így halmozódó feszültséget jelent a magyar államháztartásban. Az MTI-n megjelent közleményt teljes terjedelmében közzétesszük alább. Délelőtti cikkünk:

2016. szeptember 30. 15:15 | Portfolio

Egy hónapjuk van a gazdáknak, hogy az uniós milliárdokra jelentkezzenek

Ma jelent meg a 40 milliárdos keretösszegű "Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés" című felhívás - olvashatjuk a hivatalos pályázati oldal közleményében. A Támogatási kérelmeket csak egy hónapon keresztül tudnak benyújtani az aktív mezőgazdasági termelők. A támogatással érintett területnek minimum 1 hektárnak kell lenni. Az 5 éves kötelezettségvállalási időszak kifizetései évente, az adott évi egységes kérelem keretében valósíthatóak meg. A kifizetés egész Magyarország területén megvalósulhat. Fontos tudni, hogy a korábban megjelent AKG-pályázatra óriási volt a túljegyzés, így kénytelen volt a kormány újabb forrásokat biztosítani ennek a területre.

2016. szeptember 30. 12:21 | Portfolio

Ma délután leáll az EU-s pályázati oldal

Rövid tájékoztatás jelent meg ma a hivatalos pályázati oldalon, mely szerint 2016. szeptember 30-án, 17:00-tól várhatóan október 3-án, 8:00-ig karbantartási munkálatok miatt nem lesz elérhető a Pályázati e-ügyintéző (EPTK) felület.

2016. szeptember 30. 10:06 | Weinhardt Attila

Baj van: rengeteg EU-támogatást nem akar kifizetni nekünk Brüsszel

Az Európai Bizottság illetékesei azt közölték a magyar hatóságokkal, hogy ne küldjük ki a bőkezű szállítói előleg rendszerben keletkezett számlákat Brüsszelbe, mert úgysem fogják kifizetni - tudta meg a Portfolio. Becslésünk szerint ez a fajsúlyos vita már most megközelíti a 200 milliárd forintot, és minél tovább pörgetjük itthon a kifizetéseket a mostani jogszabályi keretek mentén, annál nagyobb lesz az az összeg, amelynek az utólagos brüsszeli "behajtása" erősen kérdéses. Mindez egyelőre azért nem okoz komolyabb gondot a magyar államháztartásnak, mert sokkal kisebb a deficit a korábban tervezettnél, de az idő ezen a területen is ellenünk dolgozik.

2016. szeptember 29. 18:00 | Portfolio

Látványos startup versenyt rendeznek Budapesten

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával 2016. november 24-én harmadik alkalommal szervezi meg az Enterprise Hungary Nonprofit Kft. a Get in the Ring nemzetközi startup versenyt Budapesten. Az eseményre idén 13 országból várják Közép- és Kelet Európa legjobb csapatait.

2016. szeptember 29. 15:28 | Portfolio

Brüsszel: a kormány nem veheti el a lakosság uniós milliárdjait

Egyelőre nem veheti el a kormány a magyar lakosságtól azt a 90 milliárd Ft energiahatékonysági támogatást, amely az uniós Környezeti és Energiahatékonyság Operatív Programban (KEHOP) rendelkezésre áll - derült ki az Energiaklub ma délutáni hírleveléből. Arra a lehetőségre, hogy a Bizottság az energiamegtakarítási célok elvétésére hivatkozva elkaszálhatja a forrásátcsoportosítást, a Portfolio már számos alkalommal felhívta a figyelmet az elmúlt egy évben. Az önkormányzati és egyházi épületek felújítása ugyanis sokkal kevesebb energiát tudna megspórolni, mint ha az elöregedett és energiafaló házak felújítására költenénk a pénzt.

2016. szeptember 29. 13:04 | Weinhardt Attila

Hirtelen elkezdte kiszórni az EU-pénzeket a kormány

E hét kedden még csak 530 milliárd forint körül járt az új EU-támogatások itthoni kifizetési számlálója, ma reggelre viszont 650 milliárd forintra ugrott - figyelt fel a Portfolio a hirtelen és nagy mértékű változásra. Részletes vizsgálatunk szerint a 120 milliárdos kiutalás döntő része a gazdaságfejlesztési és a területfejlesztési pályázatokhoz kapcsolódik, amelyeknél 75%-os, illetve 100%-os támogatói előleget is kifizethet a döntéshozó. Ez így jócskán pörgetni tudja a kifizetési számlálót. Elképzelhető, hogy mindez azzal függ leginkább össze, hogy a harmadik negyedévre előírt kifizetési számokat az utolsó pillanatban még teljesíteni (közelíteni) akarják az illetékesek, hiszen ettől függ, hogy 1-3 havi célprémiumot kapnak, vagy egy fillért sem. Néhány területen még nagyon rezeg a léc, hogy összejönnek-e holnap estig az előírt számok.

Ricardo

Összeadás, kivonás, rombolás

A mesterséges intelligencia útán egy kis természetes intelligencia. Avagy Összeadás, kivonás, rombolás. Öt bekezdés a számokról címmel friss írásom olvasható az individualista blogon. Kös

Holdblog

Szegény ország, több ima

A szegény országokban többet imádkoznak - akár ez is lehetne az e heti grafikonunk megállapítása. Minél nehezebb az élet, minél kisebb a társadalmi hátszél, annál... The post Szegény orszá