Elemzés

2009. december 29. 08:13 | Gereben Ágnes

A MOL után nyomulnak az oroszok Irakban

December közepén újabb kétnapos tendert rendeztek a világ harmadik legnagyobb bizonyított kőolajkészletével rendelkező Irakban, amelynek kurdok lakta északi régiójában 2007 óta az osztrák OMV-vel együtt a Mol is érdekelt két, egyre reményteljesebb projektben.

A világ 44 kőolajvállalata ezúttal 10 kőolaj- és földgáz mező húsz évre szóló koncessziójáért szállt harcba. A kivérzett ország háborús viszonyai és a központi kormány, valamint a régiók között - részben éppen az ország energetikai kincse miatt dúló -- viszály ellenére roppant vonzónak bizonyult a lehetőség, mivel hatalmas kiterjedésű és nem túl mélyen fekvő, tehát viszonylag alacsony önköltséggel kitermelhető kőolaj lelőhelyekről van szó.

2009. december 23. 12:14 | Patkó Gábor

Botrány! Törvénybe foglalnák a magasabb áramárakat?

Szokatlan egyetértésben, ritkán látott többséggel ment át múlt hét hétfőn az energetikai törvényeket módosító csomag az Országgyűlésen. A javaslatokat MSZP-s és Fideszes képviselők közösen nyújtották be, így három hét alatt már a szavazásra is sor kerülhetett. A Magyar Energia Hivatal (MEH) kb. féléve dolgozik a kötelező átvételi rendszerben termelők felülvizsgálatán, amelynek következményeként a MEH nemrég olyan bejelentést tett, ami szerint a kis kapcsoltan termelő erőművek közel fele kiesne a támogatással járó kötelező átvételi (KÁT) körből. A lobbi résen volt, és lépett. Ha nem megy másképpen, akkor törvényt ír, vagy legalábbis módosít. Aki eddig azt hitte, hogy rendeződni látszanak a KÁT-rendszer problémái, az most jól nyissa ki a szemét. Sok milliárd forintról lehet szó, és mindezt a "távhőfogyasztók érdekében" szöveg mögött kérik el.

2009. december 21. 11:20 | Portfolio

Nem lesz durva olajár ugrás - Mit hoz 2010?

Igen jelentős emelkedésen van túl az idei évben az olaj árfolyama, további hegymenetre azonban a közeljövőben nem számít a Calyon globális olajpiaci elemzője. Christopher Barret a Portfolio.hu-nak elmondta, hogy 2010 első felében továbbra is gyenge olajpiaci fundamentumokkal nézhetünk majd szembe, így az árfolyam a 65 dolláros szintre csoroghat vissza. A jövő év második fele viszont már talpraállást eredményezhet, jöhetnek a 75 dolláros magasságok. A szakértő szerint a pénzügyi válság hatására nem álltak le olyan mértékben a fejlesztések, hogy az később a kínálati oldal elégtelenségéhez vezessen, és a szakértő a peak oil elméletben sem hisz.

2009. december 21. 08:10 | Gereben Ágnes

Orosz harc a túlélésért

A járműipar, amely világszerte a válság nagy vesztesei közé tartozik, Oroszországban is vergődik. Az újabb fejlemények azonban azt mutatják, hogy - éppen a magyar export számára legfontosabb vállalatoknak - lassan feldereng a fény az alagút végén. Pedig a győri Rába Vagon- és Gépgyár fő oroszországi partnere, a 18 autógyárat, köztük a patinás gorkiji (régi/új nevén nyizsnij novgorodi) üzemet egyesítő GAZ vezetői szeptemberben még bejelentették, hogy a fizetőképes kereslet zuhanása miatt - az év első 8 hónapjában a tavalyi eladásoknak csupán a 40 százalékát regisztrálták -a cégcsoport 2009 végéig újabb 14 000 dolgozójától kénytelen megválni. Így, mivel már a nyáron elbocsátották az alkalmazottak felét, kevesebb, mint 50 000 ember marad a válság kirobbanása előtt még 118 000 emberrel működő gyárakban. Pedig a cégcsoport vezetői még szeptemberben is azt remélték, hogy ha a GM eladja az Opelt a kanadai Magna és az orosz Szberbank, valamint a GAZ alkotta konzorciumnak, akkor a már elbocsátott munkásokat is visszavehetik az Opelek összeszerelésére.

2009. december 15. 12:02 | Portfolio

Mire készül Járaiék biztosítója? (Interjú)

Új nevet és új vezérigazgatót kapott a másfél évvel ezelőtt több neves gazdasági szakember és ismert közéleti személyiség által alapított hazai tulajdonú biztosítótársaság. A CIG Pannónia Életbiztosító Zrt. elnöki posztját továbbra is Horváth Béla, vezérigazgatói pozícióját viszont a szakmában ifjú titánnak számító Gaál Csaba tölti be. Utóbbival többek között a magyar életbiztosítási piac helyzetéről, a Pannónia Életbiztosító növekedési kilátásairól , nemzetközi terjeszkedéséről és tőzsdei bevezetéséről beszélgettünk. Gaál Csaba szerint az évtized második felétől az ügyfelek a külföldivel szemben kezdik a hazait keresni. Ezt a hullámot meglovagolva a Pannónia Életbiztosító nem kisebb célokat tűzött ki maga elé, mint hogy a tíz legnagyobb tőzsdei cég egyike és hosszú távon a legnagyobb magyarországi életbiztosító legyen.

2009. december 15. 07:15 | Gereben Ágnes

Jön a földgáz monopólium: ki áll a háttérben?

Január elsején elfoglalja hivatalát Leonyid Bohanovszkij, a földgázexportáló országok tavaly Szentpéterváron megalakított tanácskozó testületének a napokban megválasztott első főtitkára. Ezzel a kőolaj exportőrök félévszázada működő szervezetének analógiájára "földgáz OPEC"-nek nevezett, laza társulás egy kis lépéssel közelebb került ahhoz, hogy tényleges egyeztetések színhelye legyen.

Igaz, a kőolaj- és a földgázszféra eltérő feltételrendszere miatt ebben számos szakember kételkedik azóta, hogy Algéria, Bolívia, Egyenlítői Guinea, Egyiptom, Irán, Katar, Líbia, Nigéria, Oroszország, Trinidad és Tobago, valamint Venezuela létrehozta a fórumot, amelynek hat tagja (Algéria, Irán, Katar, Líbia, Nigéria és Venezuela) a bécsi székhelyű OPEC munkájában is részt vesz.

2009. december 14. 15:02 | Portfolio

Csodaország a válságban: Brazíliának meg sem kottyan

A latin-amerikai országok közül elsőként Brazíliában ért véget a recesszió. Annak ellenére, hogy a világgazdaság helyzete továbbra sem rózsás és az exportkereslet folyamatosan gyengül, a brazil döntéshozóknak korántsem okozott akkorra fejtörést a válság mint másoknak. A siker titka az erős belső keresletben rejlik.

2009. december 10. 04:43 | Portfolio

Százezer leendő nyugdíjas maradhat hoppon!

A kedvezményezett korosztályok többségének biztosan vissza kellene lépnie a tisztán állami tb-rendszerbe, azonban az előzetes statisztikák alapján az látható, hogy csak a tagok kis százaléka mozdult meg a hívó szóra - fejtette ki a Portfolio.hu-nak dr. Matits Ágnes, a Nyugdíj és Időskor Kerekasztal szakértője. A nyugdíjszakértő szerint a tagokban az a téveszme él, hogy még akkor sem kell aggódniuk, ha rossz döntést hoztak, hiszen az állam úgyis kimenti őket. A visszalépés pedig éppen erre a népi játékra erősít rá, miközben a Nyika szakértője szerint az is gondokat okoz, hogy a nyugdíjpénztárakra akarják hárítani a problémákat, miközben a törvényi szabályozás a ludas a kérdésben. A nyugdíjszakértő szerint az Országgyűlés előtt heverő törvénycsomag több sebből is vérzik, az alapgondolat az intézményi formaváltásnál és a járadékszabályozásnál még jó is lehetne, viszont a részletek már több buktatót is rejtenek. A kisebb, tagi érdekeket képviselő pénztárak többsége például nem tud majd megbírkózni a törvény adta környezettel, a konszolidáció pedig komoly csapást mérhet a versenyre Matits Ágnes szerint.

2009. december 09. 07:48 | Portfolio

Ordító grafikon, kiváló fundamentumok - Mi kell még?

Ha a hangulat mindenható istene nem szól közbe, akkor most nem csak hosszú, hanem rövid távon is ígéretes befektetésnek bizonyulhatnak az izraeli-amerikai Ormat Technologies részvényei. A geotermikus energia tőzsdei zászlóshajójának számító társaságon az alábbi tényezők miatt akadhat meg a befektetők szeme:

  1. Az árfolyam látványos kitörést produkált a múlt héten: pusztán a technikai elemzés szemszögéből nézve egy igen kedvező hozam-kockázat arányú beszállási pontot láthatunk.
  2. A 2009. december 7-én, hétfőn kezdődött és két hétig zajló Koppenhágai Klímacsúcs kétségkívül felfokozhatja az izgalmakat a megújuló energiával kapcsolatos befektetések terén, ami szintén érdekes befektetéssé teszi az Ormat Technologies-t.
  3. A geotermikus energia szektor véleményünk szerint kiváló fundamentumokkal rendelkezik, az Ormat Technologies-ban komoly profitnövekedési potenciál lakozik.
  4. A társaság az iparág szinte egyetlen komolyabb méretű tőzsdei szereplője: ha egy befektető geotermikus kitettséget szeretne, alig van választása az Ormat Technologies részvényein kívül.

A papírok vásárlói azonban az általános részvénypiaci kockázatokon felül is fontos bizonytalansági tényezőkkel kell hogy számoljanak, melyek közül talán a legfontosabb a magas értékeltségi szint.

2009. december 08. 12:42 | Portfolio

Készülj a forint gyengülésre!

A Portfolio.hu által megkérdezett alapkezelők körében a november eleji felméréshez képest nagyot nőtt azok aránya, akik a 274-es szintről a forint árfolyamának gyengülését valószínűsítik egy éves időtávon. Az állampapírpiaci hozamok csökkenése novemberben sem szakadt meg, ráadásul a profik többsége szerint ez a trend a jövőbven is folytatódhat. Ennek megfelelően egy hónap alatt jelentős mértékben emelkedett azon alapkezelők száma, akik felülsúlyozandónak tartják a saját benchmarkhoz képest a kötvényeket.

2009. december 08. 12:41 | Madár István

Csődbe mehet a MÁV és a BKV, ha ...

Felmondhatják a bankok a BKV és a MÁV hitelezését, amennyiben az állam általánosan elutasítja a felhalmozódott adósság átvállalását - értesült a Portfolio.hu. Ez megerősíti azt a vélekedést, miszerint a korábbi évek veszteségeinek költségvetési körbe történő konszolidálása előbb-utóbb elkerülhetetlen.

2009. december 08. 07:56 | Gereben Ágnes

Orosz nyomulás Magyarországon és Európában

A Malév bekebelezése, majd -- a sokmilliárdos bankgaranciára tett orosz kötelezettségvállalást feledve --, sorsára hagyása, a magyarországi földgázellátás mintegy 25 százalékát ellenőrző Emfesz botrányos eladása és máig tisztázatlan tulajdonviszonyai, a Kreml közeli Szurgutnyeftyegaz kőolajvállalat rajtaütésszerű, ellenséges tulajdonszerzése a Molban - a magyarországi orosz gazdasági expanzió három egymástól független, bár egyformán tanulságos története. Már csak azért is, mert valamennyi elgondolkodtatóan összecseng más európai országok hasonlóan keserű tapasztalataival.

2009. december 07. 13:45 | Portfolio

Vigyázzunk a részvényekkel?

Rég nem látott pesszimizmus uralkodik a Portfolio.hu által megkérdezett alapkezelők körében a BUX index egy éves elmozdulását illetően. Úgy tűnik azonban, hogy nem kell rögtön eladásokba kezdenünk, hiszen a közeljövőt illetően nem ennyire borús a kép. A megkérdezettek 72%-a szerint ugyanis a BUX index három hónap múlva a jelenlegi szintek közelében tartózkodhat. A legkedveltebb részvény továbbra is a Richter, míg a MOL említéseinek száma nőtt legnagyobb mértékben az elmúlt egy hónap során. A profik elsöprő többsége, 75%-a piaci súlyon tartja a részvényeket a saját benchmarkhoz képest.

2009. december 01. 13:52 | Csiki Gergely

Már nincsenek tartalékok az egészségügyben (Interjú)

Az elmúlt időszakban robbanásszerű fejlődést produkált az egészségügyi technológia, és ennek költségeit az egészségügyi költségvetés képtelen fedezni - emelik ki az Orvostechnikai Szövetség képviselői a legfontosabb egészségpolitikai kihívások kapcsán. Meglátásuk szerint jelenleg komoly problémát jelent a magyar egészségügyben, hogy nincs olyan értékelési rendszer, amelyik meg tudja állapítani, hogy melyik a leghatásosabb és leghatékonyabb technológia. Úgy vélik, hogy a jelenlegi finanszírozási rendszerben már nincsenek tartalékok, egyre kisebb ugyanis az esély arra, hogy az intézmények a működési bevételeikből gazdálkodják ki a beruházások költségeit. Többek között a magyar egészségügy legsúlyosabb kérdéseiről, az egészségügyi beszállító piac helyzetéről (az ellátórendszer legfrissebb fejleményeinek fényében), valamint a struktúraátalakításról is beszélgettünk az Orvostechnikai Szövetség vezetőivel: Kuntner Aliz és Dr. Polák László alelnökökkel, valamint Dr. Tóth Zoltán főtitkárral.

2009. december 01. 10:09 | Portfolio

Gyász: elkeserítő hírek érkeztek a magyar hitelekről

A lakossági hitelezés példátlan kiszáradására utalnak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közzétett októberi hitelezési statisztikái. Devizában már hónapok óta több hitelt törleszt a magyar lakosság, mint amennyit fölvesz, ezt tetézte októberben a forinthitelek elképesztő vergődése, ami az ősz eleje óta különösen a lakáshitelek esetében drámai. Csaknem fél évtizede nem vett fel ilyen kevés jelzálog- és lakáshitelt a magyar lakosság, mint októberben. A kilátások nem csak a közelgő téli hónapok miatt borúsak...

2009. november 30. 09:33 | Madár István

Gondban a Fidesz - Már elverték a pénzét?

Tovább dagasztja a 2010-es költségvetés tésztáját a Fidesz. Most épp neves jobboldali személyiségek segítségével gyúrta tovább a masszát azzal, hogy a 2010-es költségvetés elutasítására szólított fel. A hét százalékos költségvetési deficit felemlegetése kapcsán már írtunk a témáról, akkor inkább az elvi lehetőségekre és a költségvetés néhány módszertani sajátosságára koncentráltunk.

2009.11.20 07:43
Most akkor mit is akar a Fidesz?


Most nézzük meg azt, hogy mit is jelent a költségvetés pozíciója a Fidesznek!

2009. november 26. 14:30 | Portfolio

Mibe menekülnek még mindig a legnagyobbak?

Nem akar fogyni a lendület az arany piacán, az árfolyam ma újabb csúcsra tört 1,195 dollárnál. A hegymenetben a dollár tegnapi gyengülése és a további jegybanki aranyvásárlások játszottak főszerepet. Ezúttal Sri Lanka vásárolt az IMF-től 10 tonnányi aranyat. Persze nemcsak a jegybankok felől mutatkozik nagy éhség a tartalék eszköz funkciót betöltő nemesfém iránt, a befektetők is aranylázban égnek. Az amerikai pénzverde például felfüggesztette az általa készített American Eagle érme forgalmazását, mert az elmúlt időszak nagy rohamát követően drasztikusan elapadtak készletei.

2009. november 26. 04:43 | Portfolio

Életbiztosításból halálkötvény - Itt egy újabb kemény sztori

Olyan, mint a római gladiátorok véres összecsapásai, semmiben sem különb a szervkereskedelménél, a kapitalizmus pokolba vezető útja ez - csak néhány hasonlat abból a több ezer olvasói levélből, internetes hozzászólásból és blogbejegyzésből, amelyeket kétségbeesett amerikai állampolgárok írtak egy nemrég reflektorfénybe került pénzügyi innováció hallatán. Még meg sem száradt a könny a Lehman Brothers bukásának egyéves évfordulójára emlékezők arcán, ismét egy veszélyes értékpapírosítástól hangos Amerika - célkeresztben a Goldman Sachs és a Credit Suisse. Nem kell sokat várnunk a többiekre sem, akik a lesben álló vádlók szerint mind-mind az ügyfél korai halálától remélnek hasznot. Kulcsszerepben az életbiztosítás, az értékpapírosítás és a kockázatterítés, egy potenciálisan ötszázmilliárd dolláros piac, melynek bölcsőjét az AIDS terjedésekor ringatták. Lássuk, miről is van szó!

2009. november 23. 11:36 | Portfolio

Mi vár a magyar bankokra és az ügyfelekre? (Interjú Papp Edittel)

Kedvezően ítéli meg a magyar bankszektor kilátásait Papp Edit, az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatója, a Magyar Bankszövetség nemrég megválasztott elnökségi tagja. A szakember bízik benne, hogy beindul a hitelezés, azonban ez a betéti kamatok csökkenésével kell, hogy párosuljon. A hitelezés korlátozása ügyében megfogalmazott jegybanki javaslat kapcsán még nincsenek újabb konkrétumok, azonban egy 75-80 százalékos LTV alapú korlátozást elfogadhatónak tart.

2009. november 23. 07:58 | Gereben Ágnes

Káosz a köbön - És ez még csak a kezdet?

Kusza kül- és belpolitikai, főleg pedig birodalmi szempontok szerint napról napra hektikusan változnak az orosz—ukrán földgáz kereskedelem és az attól elválaszthatatlan európai tranzit kilátásai. Pénteken egyszerre két egymásnak ellentmondó fejlemény sokkolta az érdekelteket. Az egyik az volt, hogy miután Julia Timosenko ukrán miniszterelnök a hét végén Jaltában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal, a két politikus a tévékamerák elé állva diadalittasan bejelentette, hogy Európa földgáz ellátását immár nem fenyegeti veszély.

Ricardo

Milton Friedman és az MMT

Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Holdblog

Az egykulcsos szja kelet-európai szokás

A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít