Rengeteg jó modell áll rendelkezésre ahhoz, hogy mind a fejlődő, mind a fejlett országok jobb demokratikus intézményeket hozzanak létre. Az új alkotmány megalkotásának kudarcba fulladt kísérleteivel azonban Chile példája rámutat arra, hogy e téren mit érdemes elkerülni.
A szakértők többsége egyetért abban, hogy a megemelt árú lakossági földgáz átlagárának a havi fogyasztási súlyok alapján való mérése nem szerencsés. Ugyanakkor eddig nemigen született olyan írás, amely bemutatta volna, hogy konkrétan hogyan kellene mérni a földgáz-árindexét ebben a különleges helyzetben. Ez a cikk erre igyekszik válaszolni, bemutatva többféle megoldási lehetőséget. A lényeg az, hogy a megemelt árú földgázfogyasztás éves súlyozásán alapuló magyar árindex 2023-ban 18,7-18,8% lett volna, 1,1-1,2 százalékponttal magasabb, mint a ténylegesen mért. Az éves árindex azonban így is egy számjegyű lett volna, igaz, nem októberben, hanem novemberben.
Mára már mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy az egészségügy egyre több területén, ha gyors és magas színvonalú ellátást szeretne kapni, akkor a magánellátás felé kell fordulni. Honnan és hogyan lehet ennek a finanszírozását előteremteni? Ezeket a lehetőségeket járjuk körbe az alábbi cikkben.
Fontos és sokoldalú elemzést közölt a Pénzügyminisztérium nevében Banai Péter, az államháztartásért felelős államtitkár a Portfolio-n. Szikár tények sokaságával próbálja bizonyítani, hogy a gazdaságpolitika, kiváltképp a költségvetési politika a kétségkívül nem egyszerű körülmények között a lehetséges, ésszerű kompromisszumok révén vezérelte a magyar gazdaságot az elmúlt másfél évtizedben. Nem megkérdőjelezve a szerző kétségkívül imponáló felkészültségét, szándékának tisztaságát, elismerve a helyzetéből adódó megfelelési kényszer nyomását – ami viszont engem nem korlátoz –, elemzése nem kevés ellenvetésre ad okot. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül ezeket veszem sorba a szerző írásának logikai sorrendjét követve.
A hitelkereslet helyreállásában a kamatszintnek kulcsszerepe van, így a referenciakamatok újragondolása is szükségszerűvé válhat - vetették fel a Nemzetgazdasági Minisztérium szakértői, akiknek az írását most teljes terjedelmében közöljük. A minisztérium vitaindítónak szánja a cikket, örömmel fogadjuk a szakmai reakciókat a portfolio@portfolio.hu címen, és megfelelő szakmai színvonal esetén megjelentetjük.
Az utóbbi években egyre többször válnak központi témává a globális értékláncokkal kapcsolatos problémák. A világ egy pontján történik egy természeti katasztrófa, kitör egy háború, vagy egy vírus üti fel a fejét, majd ezek a hatások a külkereskedelmi kapcsolatokon és az értékláncokon keresztül egyre gyorsabban szétterjednek a világban, jelentős problémákat okozva ezáltal más gazdaságokban is. Elegendő csak arra gondolni, hogy a Covid-járvány, a chiphiány, vagy az ukrán-orosz háború milyen fennakadásokat, késéseket okozott a termelésben. A fő kérdés az, hogy vajon egyre több ilyen esemény történik-e világszerte, vagy esetleg közgazdasági okok is meghúzódnak a háttérben. Ebben a cikkben amellett fogok érvelni, hogy az utóbbi évtizedek globalizációs folyamataiból fakadó szerkezeti változások is hozzájárultak az értékláncok és a gazdaságok nagyobb sérülékenységéhez.
Az elmúlt hétvégén választásokat tartottak Tajvan szigetén, amelyet a helyi lakosság a demokrácia ünnepeként élt meg, míg Peking – amely renegát tartománynak tekinti a szigetet – jelezte, hogy semmi nem változott, továbbra is mindent megtesz Tajvan megszerzéséért. A Kínai Népköztársaság bosszúsága érthető, hiszen az a Laj Csing-te került ki győztesen az elnökjelöltek harcából, aki a jelenleg is hatalmon lévő, távlatilag a teljes szuverenitással kacérkodó Demokratikus Haladás Párt politikusa. Laj májusi beiktatásakor az alelnöki székből ül majd át az elnöki pozícióba, így látványos külpolitikai fordulat nem várható Tajpej részéről. Az azonban nagyon is elképzelhető, hogy a népi Kína katonai erődemonstrációkat hajt majd végre a térségben a következő hetekben, hónapokban, és folytatja a tajvani társadalmi kohézió szétzilálására irányuló erőfeszítéseit.
2024-re a versenyben élő cégek elértek egy olyan szintre, hogy további béremelést csak a működésük hatékonyságának növelésével tudnak kitermelni. Mindenki tapasztalja, hogy a német diszkontban milyen gyorsan nyitnak új kasszát, ha torlódnak a vásárlók, milyen gyorsan húzza le a termékeket a kasszás, aki 2 perccel előtte még boltvezető-helyettes, árufeltöltő volt, és a hitelkártyánkat milyen gyorsan fogadja el a rendszerük ellentétben más boltokkal. Ezért (is) tudnak hatékonyabban dolgozni és magasabb bért kínálni, mint a többi bolt. Ez más iparágakra is igaz: nagyon eltérő hatékonysággal dolgoznak a magyarországi cégek. A hazai cégek termelékenysége nemzetközi összehasonlításban kihívásokkal teli, ami miatt a további bérnövekedés nem biztos, hogy könnyen végrehajtható.
A viselkedési közgazdaságtannal foglalkozók körében népszerű kifejezésnek számít az úgynevezett közelmúlt hatás (recency bias), amely azt írja le, hogy jellemzően aránytalanul nagyobb mértékben hatnak ránk a legfrissebb események a korábbiakhoz képest. Vajon ez a kognitív jelenség magyarázatot adhat arra, hogy számos elemző miért meglehetősen optimista a világgazdaság idei kilátásaival kapcsolatban? Vagy valóban megfigyelhetők olyan pozitív tendenciák, amelyek ellensúlyozzák a globális növekedést fenyegető nyilvánvaló és növekvő kihívásokat?
A magyarországi akkumulátoripar kiépülése kapcsán joggal merülhet fel az a kérdés, hogy mi történik az akkumulátor-értéklánc végén keletkező hulladékkal. A 2023 nyarán elfogadott új európai akkumulátorszabályozás és az újrahasznosítás technológiai folyamatainak ismeretében kijelenthető, hogy az akkumulátor-értéklánc magyarországi telepítése jóformán szükségszerűvé teszi a hulladékfeldolgozás magyarországi telepítését is. Ez azonban a jelenleg rendelkezésre álló technológiák mellett egy üzletileg veszteséges és környezetre veszélyes tevékenységnek számít, ami újabb érvet jelent a magyarországi akkumulátorgyártás államilag történő erőltetése ellen. Kétrészes cikksorozatom első részében a környezeti kockázatokat, illetve az azok kezelését célzó európai uniós szabályozást mutattam be, a második részben pedig az akkumulátor-újrahasznosítás jövedelmezőségi kérdését járom körbe, valamint azt, hogy mennyiben szükségszerű, hogy az újrahasznosítás Magyarországon történjen.
Az Európai Bizottság által elfogadott magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz keretében a kormányzat vállalást tett a nyugdíjrendszer felülvizsgálatára, módosítására is, aminek 2025. március végéig kell megtörténnie. A kormányzati nyilatkozatok alapján azonban valódi nyugdíjreformra a következő 10-15 évben nem nagyon lehet számítani, miközben a hazai nyugdíjrendszer fenntarthatóságát jelenleg is jelentős kockázatok övezik. Kétrészes cikksorozatom első részében azt mutattam be, miért nem számíthatunk arra, hogy a kormányzat az EU felé tett vállalása keretében érdemben hozzányúl a nyugdíjrendszerhez. Ebben a cikkben pedig arra térek ki, hogy miért lenne szükség egy valódi nyugdíjreformra, aminek megvalósítására egyben konkrét javaslatokat is megfogalmazok.
A magyarországi akkumulátoripar kiépülése kapcsán joggal merülhet fel az a kérdés, hogy mi történik az akkumulátor-értéklánc végén keletkező hulladékkal. A 2023 nyarán elfogadott új európai akkumulátorszabályozás és az újrahasznosítás technológiai folyamatainak ismeretében kijelenthető, hogy az akkumulátor-értéklánc magyarországi telepítése jóformán szükségszerűvé teszi a hulladékfeldolgozás magyarországi telepítését is. Ez azonban a jelenleg rendelkezésre álló technológiák mellett egy üzletileg veszteséges és környezetre veszélyes tevékenységnek számít, ami újabb érvet jelent a magyarországi akkumulátorgyártás államilag történő erőltetése ellen. Kétrészes cikksorozatom első részében az akkumulátorhulladék kezelésével kapcsolatos környezeti kihívásokat, valamint az akkumulátor-újrahasznosítás európai uniós szabályozási keretét mutatom be.
Miközben Oroszország Ukrajna elleni háborúja továbbra is óriási károkat okoz mind regionális, mind globális szinten, az ukrán nép és szövetségesei figyelemre méltó elszántságról és bátorságról tesznek tanúbizonyságot. Közel két évvel azután, hogy Oroszország megkezdte az Ukrajna elleni teljes körű invázióját, egyre világosabbá válik azonban, hogy a nemzetközi közösség sokkal többet segíthet, és kell is segítenie Ukrajnán.
Az Európai Bizottság által elfogadott magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz keretében a kormányzat vállalást tett a nyugdíjrendszer felülvizsgálatára, módosítására is, aminek 2025. március végéig kell megtörténnie. A kormányzati nyilatkozatok alapján azonban valódi nyugdíjreformra a következő 10-15 évben nem nagyon lehet számítani, miközben a hazai nyugdíjrendszer fenntarthatóságát jelenleg is jelentős kockázatok övezik. Kétrészes cikksorozatom első részében azt mutatom be, hogy miért nem lehet számítani arra, hogy a kormányzat az EU felé tett mostani vállalása keretében érdemben hozzányúl majd a nyugdíjrendszerhez. Továbbá ebben a cikkben arra is kitérek, hogy az EU milyen elvárásokat fogalmaz meg a megfelelő, fenntartható és korszerű nyugdíjrendszerrel kapcsolatban, és azoknak mennyiben felel meg jelenleg Magyarország.
Az év első két hete a mesterséges intelligencia sztorijának újjáéledését hozta magával. Nem árt ugyanakkor elgondolkoznunk, idén újra megvalósulhat-e a 2000-es, 2003-as és 2009-es részvénypiaci forgatókönyv. Amikor az év első 20 százalékában még az előző időszak trendereje, majd utána az új valóság uralkodik az árfolyamok felett.
Az utóbbi hetekben számos cikk jelent meg a magyar költségvetés helyzetéről. Mondhatjuk: újra „sláger lett” e téma és bizony nem jó értelemben. A cikkek a költségvetési hiány elfutásáról, a középtávú költségvetési pozíció feszültségeiről szólnak, vagy egyenesen a 2010 előtti helyzettel vonnak párhuzamot. Mit tehet az olvasó, ha maga is részese a költségvetés alakításának, sőt felelősséget is visel azért? Megvonhatja a vállát, hiszen „minden csoda három napig tart”, majd letűnnek ezek a cikkek, ahogy a gazdaság bővülésével a „költségvetési hullámok is kisimulnak”. Vagy reagálhat a véleményekre. Ez utóbbit tartom helyes választásnak: a kritikákra figyelni kell, ha pedig szükséges, nem maradhat el a reakció.
A nemrég elhunyt Jacques Delors-ban az európai egység egyik legkiemelkedőbb alakját gyászolta a beszédek és megemlékezések sora. Valóban a Bizottság korábbi elnökének nevéhez fűződik az Unióvá válástól kezdve az eurón keresztül az egységes piac. Valóban neki tulajdonítható az új, visszavonhatatlannak szánt integrációs irány elfogadtatása: előrelépés vagy előre menekülés, ki miként látja. Az európai díszpolgárrá avatott Delors viszont egyúttal francia is volt. Az általa hirdetett Európa-kép korántsem olyan fekete-fehér, mint azt a föderalista táborban sokan látni szeretnék.
A 2023-as év egyik utolsó fontos diplomáciai eseménye volt a 24. EU-Kína csúcstalálkozó, amikor december 7-én Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Charles Michel az Európai Tanács elnöke Pekingbe látogatott, ahol Hszi Csin-ping elnök-pártfőtitkárral majd Li Csiang miniszterelnökkel tárgyaltak, és nem értek el semmit. A kényelmetlenséget némileg csillapítja, hogy eleve különösebb ambíciók nélkül került sor a csúcsra, mivel mindkét fél tudatában van az ellentétek strukturális, ennél fogva szinte feloldhatatlan jellegének. Ráadásul e feszültségek valószínűleg tovább fokozódnak majd 2024-ben, hiszen a kínai gazdaságban zajló jelenlegi átalakítás egyértelműen ütközőpályára állítja a Népköztársaságot és az Európai Uniót, na meg mellette a fél világot.
Nemrég látott napvilágot egy érdekes ábra, ami azt mutatja, hogy az Európai Unión belül a magyar állam fizette ki 2023-ban a legnagyobb kamatterhet az államadósság után. Ez is azt mutatja, hogy mostanra Magyarországon is véget ért a fiskális fegyelem időszaka: a magas deficitszámokra jött rá a tavalyi 18%-os kamatszint, az egekbe szökő finanszírozási költségek, idén pedig a lakossági állampapírok inflációhoz igazított kamatkiadásai fognak igazán fájni. Az MNB számai alapján évente mintegy 2000 milliárd forinttal több megy el csak arra, hogy a korábbi gazdaságpolitika következményeit fizessük.
Az Ukrajnában zajló háború és a Hamász október 7-i terrortámadását követő gázai harcok nem vonhatják el a világ figyelmét a közös prioritásainktól, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséről, a 2050-re kitűzött karbonsemlegesség elérésről, a biológiai sokféleség megőrzéséről, valamint a szegénység és az egyenlőtlenség elleni küzdelemről. Ez az a doktrína, amelyet Franciaország nemzetközi szinten, a Párizsi Paktum az Emberekért és a Bolygóért, valamint a One Planet csúcstalálkozókon keresztül valósít meg. Stratégiánk sarokkövének az ökológiai átmenet felgyorsításának és a szegénység elleni küzdelemnek kell lennie. Elvégre is, ma már kristálytisztán látszik, hogy egyetlen ország sem fog a bolygó védelmére törekedni, ha az az ár, amelyet ezért fizetnie kell, társadalmi-gazdasági zsákutcát okoz a polgárai számára.
"Ne untass, irány a refrén!" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt... 
Megkezdte a NAV a támogató eljárások megindításáról szóló tájékoztató levelek kiküldését azon magánszemélyek... 
A foci globális erejének és jelenlétének összekötöttsége mindenféle őrültségekre képes késztetni a döntéshozókat....
A biodiverzitás megőrzése nem csupán környezetvédelmi kérdés, hanem egyre inkább gazdasági érdek is. A vállalatok...
700 ezer kontra 7 milliárd. Az egyik nagyságrendekkel kisebb szám, mint a másik. A számok elvont világából a reális...
Az előfizetések kérdése a pénzügyi tudatosságban mindig zavart, talán soha nem tudtam eléggé kapcsolódni hozzá...
Eljött a kicsik ideje.
Évről évre újabb meglepetések érik a gazdákat a földeken, egyre kisebb a mozgástér.
Fontos következtetéseket vonhatunk le Trump és Musk csörtéjéből.
