Portfolio Signature

Itt van az OTP kétharmada

2023. november 10. 06:18 | Nagy Viktor

Itt van az OTP kétharmada

66 százalék, ekkora részét adták az OTP profitjának a leánybankok idén az első 9 hónapban, ez is egy újabb bizonyíték arra, hogy már régen nem magyar fókuszú, inkább nemzetközi bankként kell nézni az OTP-t. Mindegyik csoporttag nyereséges, erős a bolgár és a szlovén bank, de az orosz és az ukrán is szép profitot termelt, és bekapcsolódott a legújabb, az üzbég Ipoteka is, ami egyelőre nem sokat tesz hozzá a csoport eredményéhez. Dőlnek a rekordok az OTP-nél, új csúcson a bevétel és a működési eredmény, ami nem csoda, főként a felvásárlások miatt nem az a bank ez már, mint 5 vagy 10 éve. Olyan erős volt az év eddigi része, hogy a menedzsment újra megemelte a várakozásait, többek között ennek is örülhetnek a részvényesek.

Összeálltak a csillagok, nagyot gurított a Mol

2023. november 10. 02:24 | Mohos Kristóf

Összeálltak a csillagok, nagyot gurított a Mol

Ma hajnalban közzétette harmadik negyedéves gyorsjelentését a Mol. Ahogy arra számítani lehetett, a legfrissebb számok bár messze vannak azoktól az eredményektől, amiket az energiaválság okozta magas olajár-környezetben tudott hozni a társaság, ám az elmúlt hónapokban több tekintetben is javultak a fundamentumok a Mol körül, aminek köszönhetően a mostanit megelőző, második negyedéves gyorsjelentésnél sokkal erősebb számokat tudott közölni a társaság. Kezdenek tehát összeállni a csillagok a Mol felett, lehet itt gondolni az emelkedő olajár-környezetre, a stabilan alakuló Brent-Ural árkülönbözetre vagy akár a kedvezőtlen európai dízelpiaci kilátások miatt a rendkívül magasan alakuló finomítói felárakra - lényeg a lényeg, nagyon úgy tűnik, hogy a második negyedévben láthattuk a "mélypontot" az olajcégnél, a mostani eredményt már büszkén ki lehet tenni az ablakba.

Átalakuló irodai igényekre figyelmeztet a Graphisoft Park

2023. november 09. 19:55 | Portfolio

Átalakuló irodai igényekre figyelmeztet a Graphisoft Park

Újabb erős negyedéves számokat hozott a Graphisoft Park, a bevétel, az EBITDA és az üzemi eredmény is rekordszintre került, ráadásul az év végi tervszámait is felemelte a menedzsment. Figyelmeztettek azonban, hogy a bérlői igények változását érzékelik, ami miatt jövőre csökkenhet a kihasználtság. Ez utóbbi az egyik oka, hogy a társaság a bevétel kismértékű visszaesését és az adózott eredmény stagnálását prognosztizálja 2024-re.

Beütött a válság? Jönnek az elbocsátások Németországban

2023. november 09. 19:00 | Tar Gábor

Beütött a válság? Jönnek az elbocsátások Németországban

2021 júniusa óta nem látott szintre emelkedett a munkanélküliség mértéke Németországban. Ez az első komolyabb jele annak, hogy most már a munkaerőpiacon is kimutathatók a mintegy egy éve stagnáló gazdaság hatásai. Hasonló folyamatok láthatók az eurózónában is. Elemzők szerint mind Németországban, mind az eurózónában egyre több cég kényszerülhet elbocsátásokra, köztük olyanok is, amelyek a szakemberhiány miatt a kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére is mindeddig a munkaerő megtartására törekedtek. A leépítések kiemelten érinthetik majd az építőipart, miután az emelkedő kamatok miatt jelentősen visszaestek a lakóingatlan-beruházások.

Bajba került a kormány a költségvetés miatt?

2023. november 09. 15:30 | Csiki Gergely

Bajba került a kormány a költségvetés miatt?

Megjelent a költségvetés első tíz hónapjának egyenlege. Ez alapján pedig nagyon úgy tűnik, hogy a kormány nehéz helyzetbe került, még a megemelt új idei hiánycél teljesítésének ügyében is. Költségvetési gyorsértékelése az előzetes adatok megjelenése után.

Lecsap a kormány a csalókra Magyarországon, itt a kőkemény válaszlépés a bűnözőknek

2023. november 09. 14:37 | Turzó Ádám Pál

Lecsap a kormány a csalókra Magyarországon, itt a kőkemény válaszlépés a bűnözőknek

Indul a kibernyomozói hálózat, az állomány feladata az online csalások számának csökkentése. Több mint 300 ember dolgozik a szervezetben és az egész országot lefedik - jelentette be Szentkirályi Alexandra a mai Kormányinfón. Ezzel a bűnüldözési szervek is még intenzívebben csatlakoznak a csalók elleni harchoz, a lépés szervesen illeszkedik az eddigi piaci és szabályozói kezdeményezésekhez, melyek a félelmetesen terjedő csalásoknak vetnének gátat.

Egyszerre több újabb válság is küszöbön áll, sorjáznak a kockázatok

2023. november 09. 11:30 | Szabó Dániel

Egyszerre több újabb válság is küszöbön áll, sorjáznak a kockázatok

Jövőre még mérsékeltebb lehet a világgazdaság teljesítménye akkor is, ha a kockázatok nem válnak valós fenyegetéssé, pedig sorjázva jelennek meg az újabb baljós rizikófaktorok, amelyek az egész világgazdaságot fenyegetik. Egy újabb, kiterjedtebb közel-keleti konfliktus, vagy a feltörekvő országok adósságválságai gyorsan lefékezhetik a globális konjunktúrát. Kihívást jelenthet, ha a legnagyobb gazdaságok nem ússzák meg a keménylandolást, miközben a kormányoknak egyre több kiadásuk keletkezik, ami miatt az adórendszerek globális reformja is égetővé válik – többek között ezeket a megállapításokat tette friss előrejelzésében az Economist Intelligence Unit (EIU).

Teljesen tanácstalanok a profi befektetők, hogy mi lesz a forinttal a következő egy évben

2023. november 08. 16:01 | Portfolio

Teljesen tanácstalanok a profi befektetők, hogy mi lesz a forinttal a következő egy évben

Novemberben is elkészítette havi rendszeres alapkezelői felmérését a Portfolio, amelyben a magyar tőzsde kilátásairól, és a forintra vonatkozó várakozásaikról kérdeztük a profi befektetőket. Az is kiderül, hogy melyek a hazai alapkezelők kedvenc részvényei a budapesti tőzsdén, és mely papírok a legkevésbé kedveltek.

Feltűnt a 7 százalék alatti hitelkamat Magyarországon - ennél olcsóbb lakáshitel nem lesz mostanában?

2023. november 08. 15:23 | Palkó István

Feltűnt a 7 százalék alatti hitelkamat Magyarországon - ennél olcsóbb lakáshitel nem lesz mostanában?

Egy hónapja lépett életbe a lakáshitelek önkéntes 8,5%-os THM-plafonja, azóta minden banknál elérhetők 8% alatti kamatok is, cserébe viszont szűkültek az egyedi kedvezmények és a lakáshitel-felvevők alkulehetőségei. Kivételes lehetőségek azért továbbra is akadnak: három banknál is találtunk 7% alatti lakáshitelkamatot, noha ennek megvannak a feltételei. Bár a kormány és a bankok decemberben felülvizsgálják a THM-plafont, igencsak beszűkült a mozgástér a kamatcsökkentések előtt, így nagyon úgy néz ki, hogy ennél olcsóbb nem lesz a hitelből történő lakásvétel Magyarországon a következő hónapokban.

Mire számíthatunk pénteken a Moltól?

2023. november 08. 15:00 | Mohos Kristóf

Mire számíthatunk pénteken a Moltól?

Péntek hajnalban érkeznek a Mol friss negyedéves számai: az elemzői várakozások alapján bár a tavalyi év azonos időszakának eredményeit a legtöbb soron meg sem közelítette a magyar olajvállalat, az idei második negyedéves számokat azonban túlszárnyalhatták a cégnél. Ez több körülménynek is köszönhető, például a Mol várhatóan már nem számol el akkora különadó befizetéseket, mint a megelőző időszakban tette, de a fundamentumok is nagyot javultak a társaság körül, lehet itt gondolni az emelkedő olajár-környezetre, vagy akár a stabilan magasan alakuló Brent-Ural különbözetre. Lényeg a lényeg: az elemzői konszenzus alapján az idei második negyedév lehetett a mélypont a vállalat profitabilitásában, a nemrég lezárt harmadik negyedév pedig már sokkal magasabb számokat hozhatott a fontos sorokon.

Exkluzív bejelentés, nemzetközi előadók, a bankszektor felsővezetői egy helyen - Így zajlott a Banking Technology

2023. november 08. 14:00 | Turzó Ádám Pál

Exkluzív bejelentés, nemzetközi előadók, a bankszektor felsővezetői egy helyen - Így zajlott a Banking Technology

Több mint 40 előadóval, 400 résztvevővel zajlott tegnap a Portfolio Banking Technology konferenciája, amelyen teltház előtt jelentette be a Magyar Bankszövetség digitalizációs javaslatcsomagját az alelnök, Becsei András. A szektor digitális transzformációját kijelölő bejelentés mellett nemzetközi és hazai top előadók dolgozták fel a legfontosabb fintech és digitalizációs témákat: szó volt a bankszektorban is fellángoló AI-forradalomról, a legforróbb payment trendekről, a kiberbiztonságról, a bankok belső, digitális fejlődéséről és a legfontosabb szabályozói változásokról, a konferencia szakmai programját a Visa Awards zárta.

Richter: csalódás a különadó, az iparpolitika finanszírozói vagyunk

2023. november 08. 10:32 | Fekete Beatrix

Richter: csalódás a különadó, az iparpolitika finanszírozói vagyunk

A nehézségek ellenére, mint a devizaárfolyamok kedvezőtlen változása, nőtt a Richter bevétele az év első kilenc hónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva, a cég szempontjából elsődlegesen figyelt gyógyszergyártási árbevétel és a tisztított működési eredmény pedig két számjegyű mértékben emelkedett – emelte ki Orbán Gábor, a Richter vezérigazgatója a gyorsjelentés kapcsán. A hektikus árfolyammozgások miatt nehéz az előrejelzés, de a gyógyszergyártás idei árbevétele megközelítheti a 2 milliárd eurót, ami valamivel optimistább, mint az előző várakozás. Idén több mint 30 milliárd forintot fizethet be különadóként a cég, ami nem jó irány, hiszen pont a szellemi hozzáadott értéket kellene támogatni, ezzel szemben a Richter a befizetett adóval jelenleg az iparpolitika finanszírozója − mondta el a cégvezér.

Jön az 1,5%-os prémiumot fizető bónusz állampapír! Érdemes lesz beszállni?

2023. november 08. 10:00 | Árgyelán Ágnes

Jön az 1,5%-os prémiumot fizető bónusz állampapír! Érdemes lesz beszállni?

1,5 százalékpontra emelkedik a Bónusz Magyar Állampapír kamatprémiuma az új, 2027-ben lejáró sorozat esetében, ez azt jelenti, hogy a papír éves szinten 9,31%-os kamatot fizet. Mostani cikkünkben megnézzük, hogy ez a magasabb kamat fel tudja-e venni a versenyt az inflációkövető Prémium Állampapírral, illetve van-e olyan időtáv, amikor megérheti a BMÁP-ot választani.

Nem segítenek már a devizaárfolyamok, csökkenő bevétel és eredmény a Richternél

2023. november 08. 07:30 | Fekete Beatrix

Nem segítenek már a devizaárfolyamok, csökkenő bevétel és eredmény a Richternél

Csökkent a harmadik negyedévben a Richter bevétele, üzemi és adózott eredménye is, ami mögött elsősorban a társaság számára kedvezőtlen irányú devizaárfolyam-mozgások állnak. Míg tavaly a forintgyengülés segítette a számokat, addig ez idén a visszájára fordult. Az elemzők számítottak a visszaesésre, így a konszenzushoz képest egyedül a bevétel alakulása okozott kisebb csalódást, minden eredményszinten felülmúlta a várakozásokat a Richter. Különösen pozitív a bruttó fedezeti szint alakulása, amely kiemelkedő, 70 százalék feletti volt a harmadik negyedévben.

Szívfacsaróak a magyar lakhatási körülmények: több mint 7000 gyermek él átmeneti otthonban

2023. november 07. 14:00 | Portfolio

Szívfacsaróak a magyar lakhatási körülmények: több mint 7000 gyermek él átmeneti otthonban

Reggel jelent meg a cikkünk a magyar háztartások életszínvonalát összefoglaló 2022-es KSH jelentésről. Mint ahogy meg is írtuk, nőtt a szegénység az országban, 1,2 százalékponttal magasabb lett a szegénységi mutató és a súlyos anyagi és szociális deprivációban való érintettség is 9,1%-ról 10,4%-re nőtt 2022-ben. A KSH számain túl, a Habitat for Humanity még több információt gyűjtött össze arról, hogy valójában mennyire megfizethető az élet Magyarországon, milyen lakhatási válsággal küzdenek a szegényebb csoportokba tartozók, illetve, hogy a reáljövedelmek csökkenése 2023-ban és a fogyasztói árak növekedése milyen válságos helyzeteket okozott sok-sok magyar családnál, háztartásnál. Kilakoltatások, borzasztó állapotban lévő lakások, átmeneti otthonok és eladósodás. Nézzük, mit lát egy civil szervezet, amely lakhatási ügyekkel foglalkozik.

Újabb falat törhet át a forint – meddig bírja erővel?

2023. november 07. 11:17 | Beke Károly

Újabb falat törhet át a forint – meddig bírja erővel?

Az elmúlt napokban a 380-as lélektani szint alá erősödött a forint az euróval szemben, hétfőn több mint háromhónapos csúcson járt a magyar deviza. Ez elsősorban a kedvezőre forduló nemzetközi hangulat és az uniós forrásokról érkező pozitív hírek eredménye, miközben külkereskedelmi mérlegünk többlete és a még mindig relatíve magas magyar kamatszint folyamatosan támogatja a forintot.

Jön a Richter nagy napja - Mire számítsunk?

2023. november 07. 09:20 | Fekete Beatrix

Jön a Richter nagy napja - Mire számítsunk?

Szerdán teszi közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését a Richter a társaság eseménynaptárja szerint, ehhez kapcsolódóan a Portfolio ezúttal is elkészítette elemzői konszenzusát. Bemutatjuk, hogy az elemzők szerint hogyan alakulhatott a bevétel és az eredmény a július-szeptemberi időszakban.

RSM Blog

KIVA 2025 - Mi változott?

A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta