Portfolio Signature

Rá se fogsz ismerni 5 év múlva a világ építőiparára – Hol fogunk tartani 2025-ben?

Rá se fogsz ismerni 5 év múlva a világ építőiparára – Hol fogunk tartani 2025-ben?

Nagyon fontos irányok erősödtek fel 2020-ban a globális építőiparban, melyben a pandémia is jelentős szerepet játszott. Egyrészt az építőipar, ha a többi iparághoz képest késleltetve is, de elkezdett belépni a digitális világba, másrészt ezzel részben összefüggésben a fenntarthatósági szempontok is egyre inkább előtérbe kerültek. Az iparág szereplői, akik eddig hezitáltak, elérkezettnek látják az időt, hogy elkezdjék kidolgozni saját digitális stratégiájukat. Miért fontos mindez és hol fog tartani az iparág 5 év múlva? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ.

Szétverte a hajótársaságokat a koronavírus-járvány, szó szerint megszűnt minden bevétel

Szétverte a hajótársaságokat a koronavírus-járvány, szó szerint megszűnt minden bevétel

Korábban még a sétahajózás volt az utazási szektor egyik legdinamikusabban bővülő szegmense, a kereslet folyamatosan növekedett az elmúlt években, mivel egyre többen választották a kikapcsolódásnak ezt a formáját. Aztán jött a koronavírus-járvány és teljesen szétverte az iparágat, gyakorlatilag megszűnt létezni, a hajók a dokkokban rozsdásodnak, a munkaállomány jelentős része távozott, a bevételek nullára estek. Egy darabig még nem is várható különösebb javulás, a jövő év első fele aligha lesz jobb, mint a mostani, erre pedig már anyagilag is felkészültek a hajózási társaságok, de ezt követően, a remények szerint újra beindulhat az iparág. Az előzetes foglalások száma egy-egy társaságnál már a koronavírus-járvány előtti szintek körül alakul, a potenciál tehát továbbra is megvan. Más kérdés azonban, hogy a limitált utasszám, a fokozott egészségügyi feltételek költségei és a túlélés miatti eladósodás hosszú távon milyen következményekkel járhat.

Bemutatták az oroszok a legújabb Kalasnyikovot

Bemutatták az oroszok a legújabb Kalasnyikovot

Több videót is közzétett az orosz Kalasnyikov Csoport a legújabb karabélyukról, az AKV-521-esről. A fegyver még prototípus szakaszban van és több dolog is változik majd rajta, de már éleslövészeten is szerepelt. A félautomata karabély számos, AK-családban korábban nem látott újdonságot tartalmaz.

2020 őrült év volt, de 2021-re is marad izgalom: erre a 8 dologra kell figyelnünk a világgazdaságban

2020 őrült év volt, de 2021-re is marad izgalom: erre a 8 dologra kell figyelnünk a világgazdaságban

Hamarosan magunk mögött tudhatjuk 2020-at – az évet, amelyre sokáig emlékezni fogunk. Az idei év rég nem látott mértékű és teljesen sajátos jellegű gazdasági válságot hozott, és a fontos piacbefolyásoló eseményekből (amerikai elnökválasztás, brexit, EU költségvetési alku, még nagyobb volumenű pénznyomtatás) sem volt hiány. Reméljük, hogy a következő év már unalmasabb lesz, de januártól is lesz mire figyelnünk a világgazdaságban – a Fitch Solutions elemzésében összegyűjtött nyolc olyan tényezőt, amelyek a jövő évet dominálhatják.

Zsákolták a pénzt a magyar alapok, évek óta nem láttunk ilyen hónapot

Zsákolták a pénzt a magyar alapok, évek óta nem láttunk ilyen hónapot

Új csúcsra, közel 6700 milliárd forintra nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon novemberben, köszönhetően az amerikai elnökválasztást követő piaci emelkedésnek és a kedvező vakcinahíreknek. A kategóriák közül az ingatlanalapok gyűjtötték a legtöbb pénzt, de idén eddig továbbra is a részvényalapok vezetik a legkeresettebb alapok listáját.

Tovább hízott az Orbán-kormány gigantikus tartaléka – Mihez kezdenek ennyi pénzzel?

Tovább hízott az Orbán-kormány gigantikus tartaléka – Mihez kezdenek ennyi pénzzel?

Már egy hónapja arról írtunk, hogy korábban sosem látott szintre emelkedett a kormány likviditási tartalékául szolgáló kincstári egységes számla (kesz) egyenlege. Onnan novemberben még további emelkedés jött az eurókötvény-kibocsátásnak köszönhetően, így jelenleg már majdnem 3400 milliárd forint azonnal felhasználható pénze van a kormányzatnak. Hétfőn azonban kiderült, hogy ennek jelentős része már a 2021-es finanszírozást szolgálja majd.

Törlesztési moratórium: új elvárásai lesznek a bankok felé az MNB-nek

Ahogy arról a Portfolio is beszámolt, új felügyeleti iránymutatást tett közzé december 2-án a moratóriumok által érintett hitelek céltartalék-követelményeire vonatkozóan az Európai Bankhatóság (EBA). Megkérdeztük az MNB-t, ez miként fogja érinteni a hazai törlesztési moratóriumban, illetve annak meghosszabbításában érintett magyarországi hitelekre vonatkozó céltartalékolási követelményeket a bankoknál. A vállalatok esetében még mindig nem jelent meg a törlesztési moratórium meghosszabbításáról szóló szabályozás - úgy tűnik, a felügyeletnél is várják már ennek megjelenését.

Megtáltosodott a Mol, meddig tarthat a szárnyalás?

Megtáltosodott a Mol, meddig tarthat a szárnyalás?

Nagyot raliztak december eleje óta a Mol részvényei és továbbra is folytatódik az emelkedés. Nem csak a Mol, hanem a régiós versenytársak is jól teljesítenek, hiszen az OMV és a PKN Orlen is szépen emelkedett az elmúlt hetekben, de alapvetően az egész olajipar folyamatosan felfelé tart már november eleje óta. Közelebbről is megnéztük a Molnak és szektortársainak az árfolyamváltozásait, és az emelkedés mögött álló indokokat, amelyek között van fundamentális és technikai is. Azt is megvizsgáltuk, hogy merre mehet tovább a Mol árfolyama innen, és az árazást is az európai olajtársaságokhoz viszonyítva.

Fék nélkül kezdi nyomtatni a pénzt az EKB a koronavírus miatt - de a valós okról keveset beszélnek

Fék nélkül kezdi nyomtatni a pénzt az EKB a koronavírus miatt - de a valós okról keveset beszélnek

Nem meglepő módon az Európai Központi Bank tegnapi kamatdöntő ülésén megnövelte a pandémiás eszközvásárlási program keretét, így már összesen 1850 milliárd euró összegben vásárolhat állampapírokat. A jegybank emellett a PEPP futamidejét, a lejáró papírok megújításának határidejét és kitolta, és egyéb eszközeivel is biztosította a likviditást és a laza pénzügyi kondíciókat. Az EKB jelzéseiből arra következtethetünk, hogy még évekig alacsony kamatkörnyezetre és alkalmazkodó monetáris politikára számíthatunk, erre a reálgazdasági fejlemények miatt szükség is lesz. Az EKB-t viszont az erős euró és az alacsony infláció motiválja, és a vészhelyzeti eszközeit is ehhez igazítja.

Kommunikációs harc folyik a bevásárlóközpontok bérlői és bérbeadói között

Kommunikációs harc folyik a bevásárlóközpontok bérlői és bérbeadói között

Teljes a felfordulás a retail piacon: a bérlők érdekvédelmi szervezete a forgalomkiesés miatt egységes állami beavatkozást és a bérbeadóktól könnyítéseket szeretne, miközben a tulajdonosok mindenkinél az egyedi megállapodásokat részesítik előnyben, abból fakadóan, hogy mindenkit más mértékben - akár erősebb forgalommal - érintettek a járvány miatt hozott intézkedések.

Öt ábra arról, mi most a magyarok kedvenc befektetése

Öt ábra arról, mi most a magyarok kedvenc befektetése

Közel 750 milliárd forintnyi friss tőkét tettek október végéig állampapírba magyar háztartások, a kereslet a részvények iránt is megvolt, de utóbbi esetben a hozamveszteségek elvitték az idén befektetetett összeget. Az MNB friss statisztikái szerint egyre nagyobb kedvvel fektetnek a magyarok befektetési alapokba is, de sokan vannak, akik inkább a bankszámlájukon parkoltatják a pénzt.   

A munkaerőhiány miatt megállt Magyarország népességfogyása

A munkaerőhiány miatt megállt Magyarország népességfogyása

Az elmúlt két évben Magyarországon alig csökkent a népesség. 2020 elején mindössze 3000 fővel éltek keveseben az országban, mint egy évvel korábban, ami meglepőnek tűnhet, ha tudjuk, hogy évről évre mintegy 40 ezerrel kevesebben születnek meg, mint ahányan meghalnak. A jelenség mögött a migrációs folyamatokban bekövetkezett változások állnak, ezen belül is kitüntetett szerepet játszik az ukrán vendégmunkások nagy tömegű bevándorlása. A 2020-as év azonban megtörheti a trendeket.

Jövőre már nem lehet feneketlenül költekezni, de a monetáris normalizáció még messze van Magyarországon

Jövőre már nem lehet feneketlenül költekezni, de a monetáris normalizáció még messze van Magyarországon

A következő évben a monetáris és fiskális politika alkalmazkodó marad Kelet-Közép-Európában, de további lazítás csak korlátozottan elképzelhető – írja elemzésében a Fitch Solutions. A devizaárfolyam-stabilitás és az inflációs környezet lehetővé teszi a jegybankok számára, hogy jövőre is lazák maradjanak, viszont további kamatemelések az intézet szerint leghamarabb 2022-ben várhatók. Új fiskális ösztönzés várható, de ez nem lesz összehasonlítható a 2020 első félévében bejelentett intézkedésekkel.

Nagyon furcsa és szokatlan, ami az OTP-részvényeknél történik

Nagyon furcsa és szokatlan, ami az OTP-részvényeknél történik

Az OTP részvényárfolyama mozgékony, hozzá vagyunk szokva, hogy az idő nagy részében markáns kilengések mellett mozog, ami nem is véletlen, hiszen az OTP magyar proxi, a nemzetközi hangulatjavulásokra és -romlásokra is érzékenyen reagál, a külföldi befektetők részben az OTP részvényein keresztül adják vagy veszik Magyarország romló vagy éppen javuló kilátásait (annak ellenére, hogy a bank bankcsoport bevételének és profitjának nagy része már a régiós leányoktól származik). Az elmúlt napokban azonban az OTP grafikonján relatíve ritkán látható esemény rajzolódott ki: a nagy semmi. Gyakorlatilag november közepe óta mozog szűk sávban az árfolyam, ilyenre utoljára szinte napra pontosan két éve volt példa. Megnéztük, mi jöhet a következő napokban.

Merre megy a magyar tőzsde a novemberi száguldás után? - Megkérdeztük a profi befektetőket

Merre megy a magyar tőzsde a novemberi száguldás után? - Megkérdeztük a profi befektetőket

Hatalmasat emelkedett novemberben a BUX index és elkezdődött a december, a Mikulás-rali időszaka. Havi felmérésünkben megkérdeztük a hazai alapkezelőket a magyar részvénypiac és a forint kilátásairól, és összegyűjtöttük, hogy melyek most a profi befektetők kedvenc részvényei. Általánosságban elmondható, hogy a novemberi részvénypiaci emelkedés után óvatosabbá váltak a hazai alapkezelők, kevesebben várnak jelentősebb emelkedést a BUX indexre rövid távon, mint egy hónappal ezelőtt. A forintpiacon három hónapig inkább oldalazás jöhet, a következő egy évre pedig gyengülést jósolnak a profi befektetők.

Miért tud erősödni a forint a vétóügy kellős közepén?

Miért tud erősödni a forint a vétóügy kellős közepén?

Miközben teljesen bizonytalan, hogy jövő hétfőig, vagy majd jövő péntekig meg tud-e állapodni egy kompromisszumos megoldásban az EU vezetésével a magyar és a lengyel kormány, aközben a forint látványosan jól tartja magát az utóbbi napokban és a dollárral szemben 3,5 havi csúcsra ért. Ennek bizonyára sok autós örül most, mivel ez most segít abban, hogy ne dráguljon még jobban az üzemanyag a kutakon. Az alábbiakban röviden összefoglaljuk azokat a tényezőket, amelyek mindezt megmagyarázzák.

Így lehet majd sok pénzt keresni 2021-ben

Így lehet majd sok pénzt keresni 2021-ben

Lassan magunk mögött hagyjuk 2020-at, ami sok szempontból rendhagyó év volt, nem csak a mindennapokban, de a tőkepiacokon is. Az idei év nagy sztárjai a vírushelyzetből profitáló technológiai vállalatok részvényei voltak, azonban a kedvező vakcinahírek után rotáció kezdődött a szétütött szektorok felé, várhatóan ez fog folytatódni jövőre is. Az idei relatív alulteljesítés után várhatóan jó befektetési lehetőségek fognak nyílni az európai piacokon és Ázsiában is, és fenntarthatóság, mint befektési téma továbbra is erős lehet a SocGen szerint.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egyik napról a másikra felsorakozott a kínai hadsereg – Nyakunkon a következő nagy háború?
Ricardo

Egy kritika kritikája

Az osztrák közgazdasági iskola kritikája szerint a monetaristák tévesen egy mechanisztikus mennyiségi pénzelméletet...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.