Az amerikai tőzsdén a 2008-2009-es válság óta tartó bikapiacot folyamatos és gyakran nagyon erős befektetői pesszimizmus kísérte. Rengetegen voltak, akik nem hittek az emelkedésben, emiatt lemaradtak róla, vagy kimondottan ellene fogadtak, és short pozíciót vettek fel. De a kisebb-nagyobb döccenők után mindig jöttek az újabb és újabb index- és egyedi részvénycsúcsok. Az elmúlt hónapokban gyökeresen megváltozott a piaci szentiment, akár az AAII felmérését, akár az opciós piacot, akár az egyedi shortállományokat nézzük. A medvék elpusztultak.
Kétségtelen, hogy a 2020-as évben rendkívüli nehézségeket és kihívásokat hozott a COVID-19 járvány. Az Egészségügyi Világszervezet 1948-as megalakulása óta eddigi legnagyobb feladata elé néz. Ugyanez igaz a 21. század államaira és társadalmaira is. Mégis, vajon milyen döntések és lehetőségek vezettek oda, hogy Ausztrália bizonyos részein COVID búcsúztató rendezvényeket tarthattak, míg jelenleg Angliában teljes zárlat van? Természetesen a válasz igen összetett, ám néhány alapvető tanulságot egy év elteltével bátran levonhatunk. Azt azonban az elején elmondom, hogy egyelőre nincs győztes, és a látszólagos sikerek is rendkívül törékenyek lehetnek.
Tavaly márciusban több mértékadó elemző is a globalizáció jelentős szerkezetváltozását (sőt, egyesek egyenesen a végét) vetítette előre, és a Kínába telepített amerikai, valamint európai termelőkapacitások visszatelepülését vizionálták az anyagországba, de legalábbis közelebb a fogyasztókhoz.
A hírfogyasztók úgy érezhették, hogy egy éve gazdasági előrejelzés helyett jóslást kaptak a hivataloktól, és ahány elemző megszólalt, annyi számot mondtak a jövőről. Talán még rosszabb, hogy a hivatalos adatokra sokan legyintenek, mondván: a közlemények világa messze van attól a valóságtól, amivel ők a mindennapokban találkoznak. Valóban rég övezte ennyi bizalmatlanság az inflációs adatokat, meg az átlagbérekről, a munkanélküliségről közzétett híreket, és nehéz hova tenni azt, hogy a nemzetközi tőzsdei mutatók felpattantak, miközben az emberek többsége a helyzet tartós romlását élte meg.
A mai mérnöki munka nagyrészt számítógépes modellezésre, azaz szimulációkra épül. Miért kellenek szimulációk? Mert sok minden, például az épületek földrengésbiztonsága, vagy egy szökőár hatása nem vizsgálható részletes kísérlettel. Másrészt, a jelenségek sokszor összetettek, amitől a kísérletek látszólag ellentmondó eredményekre vezetnek. A mérnöki szimulációk nagy hozadéka éppen az, hogy a nagy, bonyolult viselkedésű rendszereket sok kisebb, egyszerű működésű egységre bontva lehet vizsgálni. Így ma már gond nélkül terveznek például szinte tetszőleges alakú épületeket, vagy gépkocsikat, gépalkatrészeket is pusztán számítógépes modellek alapján. Hogy mi köze ennek a COVID-19 járványhoz? Az, hogy a COVID-19 terjedése az egyik legkomplexebb jelenség, amely ma az emberi társadalom keretei között zajlik. Ennek modellezése pedig szintén csak úgy lehetséges, ha a társadalmat alkotó embereket – végletekig leegyszerűsített, gyakorlatilag csak a COVID-19 terjedésével kapcsolatos tevékenységre szűkített modellekkel – ún. ágensekkel helyettesítve megvizsgálják, hogy nagyszámú ilyen ágensből felépülő virtuális társadalomban hogyan terjed a járvány.
Tavaly év közben éppen a Portfolio - a koronavírus miatt - online formában megtartott konferenciáján nekem is volt szerencsém beszélni róla, hogy a járványhelyzet felpörgette a digitalizációt. A korlátozások nyomán ugrásszerűen nőtt a távmunkában dolgozók aránya, mindenki videokonferenciázik, online rendel, weboldalt fejleszt, felhőbe költözik. A jóslat pedig úgy szól, hogy csak részleges lesz a visszarendeződés a fertőzésveszély visszaszorulása után.
Határidő nélkül hatályban tartja az öregségi nyugdíj legkisebb összegéről szóló rendelkezést a 707/2020. (XII.30.) Korm. rendelet. 2008. január 1. óta egy forintnyi emelés nélkül 28 500 forint a teljes nyugdíj legkisebb összege. Ezt az eredendően is dermesztően alacsony ellátási összeget a korábbi rendeletek évente megerősítették - például tavaly a 2008. január 1. és 2020. december 31. közötti időszakban megállapított nyugdíjakra vonatkoztak -, az új módosítás azonban megszünteti az időbeni kereteket, és nemes egyszerűséggel örök időkre bebetonozza a 28 500 forintos összeget.
Olvasom a Portfolio hasábjain Essősy Zsombor cikkét, miszerint az országra 2021-től zúduló uniós forrásoknak hála az újév napjával a magyar gazdaság aranykora köszöntött ránk. A szerző lelkesedésének értékén mit sem ront, hogy a tervszerűen „fejnehézre” hangolódó 2021-2027 közötti időszak első másfél éve egyben a tanácsadó iparág számára is elhozhatja a kánaánt, a piac valamennyi szereplőjével együtt izgatottan és érdeklődve várjuk a vélhetően minden korábbit felülmúló pályázati dömpinget. A forrásbőség piedesztálra emelése azonban véleményem szerint nem szerencsés megközelítése a ránk váró időszaknak. A számolatlanul elérhető pénztömeg önmagában ugyanis nem feltétlenül jelent előnyt egy nemzetgazdaság számára. Ellenkezőleg, akár átok is lehet a vélt áldás helyett.
A koronavírus-járvány nem egyformán érinti a különböző iparágakat, néhány – főként a változás, illetve a válság menedzselésére vonatkozó – tanulság azonban általános érvényű.
Nyakunkon a NATO sokadik főnixmadár-produkciója. Lassan megszámolni is nehéz, hogy a Szövetség a hidegháború vége óta hányszor éledt már újra saját hamvaiból. Ez a mostani viszont minden korábbinál virgoncabb feltámadásnak ígérkezik: egyszerre készül megváltoztatni a NATO irányát (az orosz ellenségkép immár főként csak az európaiak nyugtatására szolgál, a Szövetség célkeresztjében mindinkább Kína áll), és relativizálni működésének eddigi alapszabályát (az ósdi konszenzus-elv túl sok beleszólást enged az akadékoskodóknak, a vétójogra ráfér némi korlátozás). Magyarán az „új” NATO célja elsősorban az, hogy Európát az Egyesült Államok globális stratégiája mögé állítsa.
A járványhelyzet nehézségei ellenére aranykor küszöbén áll a magyar gazdaság, mivel az éves hazai GDP összegének csaknem a fele juthat uniós források formájában 2021-2027 között a versenyszférába!
Idén ünnepelte volna újraalakulásának harmincadik évfordulóját a Budapesti Értéktőzsde - már ha a szokatlan körülmények közepette lett volna mód és szándék az ünneplésre. A tőzsde hőskorának huszonéves szereplői ma már - ha nem hagyták el a piacot - bankok és brókerházak vezérigazgatói székében ülnek vagy a napi munkától - de nem a kereskedéstől! - már régen visszavonult magánbefektetők. A harmincadik tőzsdeév a korábbiaknál jóval eseménydúsabbnak bizonyult. A BUX index megjárta a mennyet (február 20-án 45792 pontos abszolút csúcsot) és a poklot is, egyetlen hónap alatt 16 ezer pontot zuhanva. Három évtizedre éppen három drámai esés és ugyanennyi feltámadás jutott.
Egy ideális világban a nemek közötti egyenlőség minden tekintetben érvényesülne, így a gazdaságban is: egyenlő munkáért egyenlő bér járna, és kiemelt munkakörnek minősülne a gyermeknevelés, a családtagok gondozása és a házimunka is. De mi a helyzet a nyugdíjak terén?
A tavaszi, első hullámot követően sokan abban bíztak, hogy az ország túljutott a nehezén, és ha lesz is második hullám, az nem lesz sokkal durvább, mint az első. Arra a kérdésre, hogy beigazolódtak-e ezek a várakozások, a válasz az, hogy milyen szempontból vizsgáljuk a helyzetet és az elmúlt hónapokat. A megbetegedések, halálesetek számát nézve egyértelmű a válasz, a második hullám sokkal súlyosabban alakul. Ha kizárólag a gazdasági oldalt nézzük, akkor már felemás kép rajzolódik ki.
A 2021-2027-es uniós költségvetési tárgyalások során a minap többek között arról is döntés született Brüsszelben, hogy a földgázt, mint energiahordozót kivételként kezelik, azaz meghatározott célokra engedélyeznek fölgáz alapú beruházásokat amellett is, hogy 2050-re éghajlat-semlegességet céloz meg a közösség. Ezzel a döntéssel kapcsolatban Szegő Judit, a Levegő Munkacsoport környezetkutatója küldött a Portfolio számára vélemény cikket, amelyet az alábbiakban közlünk.
A koronavírus járvány és az általa okozott gazdasági válság a munkapiacra vonatkozó előrejelzéseket sem hagyta érintetlenül. A lezárások első körének bejelentése után a frissített várakozások a munkanélküliségi ráta jelentősebb megugrását vizionálták, azonban a hivatalos statisztikák a negatív várakozásokat végül nem igazolták. Ez azonban természetesen nem jelenti azt, hogy a járványnak nem voltak kedvezőtlen foglalkoztatási hatásai; a vártnál alacsonyabbnak bizonyuló munkanélküliségi ráta ugyanis részben az alkalmazott statisztika módszertanának volt köszönhető.
A koronavírus-válság és az EU 2021-2027-es költségvetése és mentőcsomagja körüli vétóvita háttérbe szorított egy hosszú távon legalább annyira jelentős döntést, amely hosszú vita végére tehet pontot: Olaszország is beadta a derekát az ESM reformja körüli vitában és a jövő januári aláírás után megindulhat a módosított szerződés ratifikációs folyamata. Ezzel az eurozóna stabilitása jelentősen megnő.
Az Európai Bizottság az Európai Zöld Megállapodásban felvetette annak a lehetőségét, hogy a közúti közlekedést vonják be az európai kibocsátáskereskedelmi rendszerbe. A felvetés komoly bírálatokat váltott ki a témával foglalkozó környezetvédő szervezetek részéről. Ugyanakkor Németországban 2021-től bevezetik a rendszert. Ennek kapcsán fejtette ki szakmai véleményét Szabó Bernadett közgazdász, a Levegő Munkacsoport önkéntese. Az alábbiakban az ő írását közöljük.
Egyik legnagyobb oktatással kapcsolatos problémánkat egy alkalommal oktatáskutató kollégám, Lannert Judit fogalmazta meg tűpontosan: „a szülők legnagyobb része saját múltját képzeli el gyermeke jövőjeként.” Ez a fajta gondolkodás még jól eligazította a szülőket harminc-negyven évvel ezelőtt, de mára érvénytelenné vált. Ha jót akarunk gyerekeinknek nem azt az oktatást igyekszünk biztosítani a számukra, ami megalapozta saját mai műveltségünket, hanem olyat, ami felkészíti őket arra a világra, amiben majd húsz-harminc év múlva élniük kell. Az a világ pedig nagyon más lesz, mint az, amiben ma jól-rosszul elboldogulunk.
