Portfolio Signature

ESG befektetési útikalauz stopposoknak: fókuszban a környezet és a társadalmi felelősség

ESG befektetési útikalauz stopposoknak: fókuszban a környezet és a társadalmi felelősség

Az elmúlt években egyre népszerűbbé váltak az ESG befektetések, vagyis azok, ahol a részvénykiválasztási folyamat során a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontok is a korábbiaknál jóval hangsúlyosabb szerepet kapnak. Sokak számára azonban nem teljesen egyértelmű, hogy ezek pontosan mit is takarnak, pedig egy olyan piacról beszélünk, ahová már ezermilliárd dollár feletti összegű eszköz sorolható, és sok kisbefektető figyelmét is felkeltette már.

Úszó koronavírus-gócok voltak, most szépen csendben várják a túlélést

Úszó koronavírus-gócok voltak, most szépen csendben várják a túlélést

Nincs még egy terület a világon, amit olyan durván a földbe döngölt volna a koronavírus-járvány, mint az utazási szektort. Nem csak a leghangosabban panaszkodó légitársaságok küzdenek a túlélésért, de a Petri-csészének csúfolt óceánjáró luxushajókat működtető vállalatok is. A hajózási cégek annyival jobb helyzetben vannak, hogy az elmúlt években virágzott az üzlet, komoly profitokat tettek zsebre - szemben a légiközlekedéssel. Kérdés, hogy ez meddig tart ki, hiszen a várakozások szerint még évekig nem tudnak majd teljes kapacitással üzemelni. Megnéztük közelebbről az iparág nagyobb tőzsdei szereplőit, hogy mire számíthatnak, mennyire drágák a részvényeik és hogy az elemzők szerint érdemes-e már belevenni a szétütött szektorba.

Zuhanás a tőzsdéken, érdemes már beszállni?

Zuhanás a tőzsdéken, érdemes már beszállni?

Március közepe után elképesztő rali indult az amerikai tőzsdéken, elsősorban a technológiai cégek részvényei vezették az emelkedést, sorra dőltek a történelmi csúcsok, szeptember elején viszont masszív lefordulás következett, azóta pedig a sztárpapírok értéküknek közel ötödét elveszítették. Megnéztük a FAANG részvények grafikonjait, igyekszünk kapaszkodókat nyújtani a befektetőknek a lejtmenetben. Általánosságban elmondható, hogy ezeknél a részvényeknél nagyon hasonló a technikai kép, minden fontosabb időtávon túlvetté váltak a papírok szeptember elejére, ebből jött az esés, amivel a március óta tartó emelkedő trend megtört, és hosszabb távú grafikonokon nézve is alaposan elromlott a technikai kép.

Fék nélkül esik az arany ára - Merre tovább?

Fék nélkül esik az arany ára - Merre tovább?

Hatalmas ralin van túl az arany az idei évben, és bár az augusztusi 2000 dollár feletti csúcsához képest némileg visszaesett az árfolyama, de még így is 25 százalékos pluszban van 2020-ban, ezzel messze az egyik legjobban teljesítő eszköz idén. Az elmúlt napokban azonban egyre lejjebb került az arany árfolyama, a fő mozgatórugó most az erősödő dollár, de az is igaz, hogy továbbra is alacsony az infláció a világban, és a technikai kép is elromlott.

Ezek most a legolcsóbb új lakások Budapesten

Ezek most a legolcsóbb új lakások Budapesten

Mennyibe kerülnek most a legolcsóbb új lakások Budapesten és hol találjuk ezeket? A Budapesti Lakáspiaci Riport legfrissebb adatai alapján a fővárosi újlakás-piac különlegességeit néztük meg, ahol a legolcsóbbak mellett a legdrágább, a legkisebb és a legnagyobb lakásokat is bemutatjuk.

Nem fél a magyar autóipar: kisebb károkat okozhat a koronavírus-járvány második hulláma

Nem fél a magyar autóipar: kisebb károkat okozhat a koronavírus-járvány második hulláma

Nemrég sor került a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) és a Portfolio közös online szakmai konferenciájának, a Járműipar 2020-nak az utolsó alkalmára, amelynek keretében a koronavírus-válság sújtotta hazai járműipar helyzetével, kihívásaival és jövőjével kapcsolatban nem csak az iparág meghatározó szereplői mondhatták el véleményüket. Több fontos témában sor került közönségszavazásra is, amelynek köszönhetően a résztvevő szakértők is állást foglalhattak.

Nagyon sokba kerülhet Európának a német-orosz konfliktus

Nagyon sokba kerülhet Európának a német-orosz konfliktus

Első ránézésre sem egyszerű, a mélyebb áttekintés nyomán pedig bonyolult összefüggések látszódnak az Északi Áramlat 2 gázvezeték körüli konfliktus hátterében, melyek messze túlmutatnak a puszta energiapolitikai megfontolásokon. Ahogyan a Deutsche Welle is fogalmaz, annak ellenére, hogy Angela Merkel német kancellár régóta azt állítja, hogy a Nord Stream 2 "tisztán kereskedelmi" projekt, a gázvezeték építésének ügye mindig is több volt ennél. Cikkünkben igyekszünk összefoglalni az Európa, Oroszország és az Egyesült Államok között is feszültséget okozó ügy főbb vonatkozásait.

Egyre több magyar tér vissza régi kedvencéhez – Ez a befektetés hozta idén eddig a legtöbb pénzt

Egyre több magyar tér vissza régi kedvencéhez – Ez a befektetés hozta idén eddig a legtöbb pénzt

Lassan, de egyre határozottabban tér vissza a tőke az ingatlanalapokba a tavaszi visszaváltások után. Az irány nem meglepő, idén eddig ugyanis az ingatlanalapok kategóriája hozott a kezelt vagyonra vetítve a legtöbbet a befektetőknek. Népszerűek a részvényalapok is, de ezek még nem tudták ledolgozni a márciusi visszaesést. Ugyanettől szenvednek az abszolút hozamú alapok is, amire az OTP Supra mélyrepülése csak rátett egy elég nagy lapáttal.

Ekkora törlesztőrészletre számíthatsz, ha valóra válik Matolcsy 0%-os lakáshitele

Ekkora törlesztőrészletre számíthatsz, ha valóra válik Matolcsy 0%-os lakáshitele

A piacon elérhető lakáshitelekhez képest jóval olcsóbb kölcsön vár azokra a hitelfelvevőkre, akik a Matolcsy György hétfői cikkében belengetett „Új Otthon Programban” vennének részt, és zöld lakást építenének vagy vásárolnának. Az alábbiakban bemutatjuk, mekkora törlesztőrészletre és teljes visszafizetendő összegre számíthatnak a program résztvevői, ha az ötlet megvalósul, és mekkora az előny a ma elérhető lakáshitelekhez képest.

Bűvös határnál az Orbán-kormány EU-s pénzosztása, de még mindig rengeteg pénz van a tarsolyában

Bűvös határnál az Orbán-kormány EU-s pénzosztása, de még mindig rengeteg pénz van a tarsolyában

Egy-két napon belül eléri a kormány a kerek 10 ezer milliárd forintos szintet a hazai pályázati nyerteseknek megítélt EU-támogatások terén, ami már bő 1000 milliárddal több, mint amekkora kerettel eredetileg lehetett kalkulálni, de aki még pályázna, ne aggódjon, mert még mindig további 1500 milliárd forint vár még elosztásra – derül ki a Portfolio vizsgálatából. Mindez azt jelenti, hogy bár naptárilag már a 2014-2020-as fejlesztési ciklus végénél vagyunk, a pénzosztás terén még egyáltalán nem. Ebben persze hatalmas szerepe van annak, hogy a kormány az eredetileg tervezett 310-es euróhoz képest most már 350-es árfolyam mellett oszthatja el a pénzeket, így a koronavírus-válság miatti itthoni gazdaságélénkítés nagy részét a gyenge forint miatt képződő többlet forrásokból finanszírozza meg.

Mibe érdemes ilyen őrült rali után fektetni? Mutatunk néhány fedezéket

Mibe érdemes ilyen őrült rali után fektetni? Mutatunk néhány fedezéket

Nem sokan látták előre azt a ralit, ami március óta tart a tőzsdéken, sokan le is maradtak a jó beszállókról, ezek után arra a kérdésre, hogy mibe érdemes most fektetni többféle válasz is adható. Cikksorozatunk első részében nagy lemaradókat mutattunk be, a második részben a ralit vezető sztárcégek részvényeit,harmadik részben a magas osztalékhozammal kecsegtető cégeket. Most, a negyedik részben a nem ciklikus, defenzív szekorokat vizsgáltuk meg közelebbről. A listánkon szereplő európai cégek között több szektor vállalatai is szerepelnek,a közműcégeket, telekommunikációt és gyógyszeripart vettük górcső alá.

Olyan problémák várnak az új japán vezetésre, amelyet szinte biztosan nem tudnak majd megoldani

Olyan problémák várnak az új japán vezetésre, amelyet szinte biztosan nem tudnak majd megoldani

Abe Sinzo lemondása után a japán kormánypárt, a liberális demokraták (LDP) új vezetőt választottak, aki egyben a miniszterelnöki pozíció várományosa is. Josihide Szuga azt ígéri, a gazdaságpolitika és a geopolitika terén is folytatni fogja elődje munkáját. Abe kormányzásának voltak sikerei, de összességében azt látjuk, hogy a japán gazdaság csak részben szabadult meg azoktól a démonoktól, amelyek a kilencvenes évek óta nehezítik a fejlődést. A gazdasági problémák mellé egyre inkább felnőnek a geopolitikai kihívások is, amelyekre az új vezetésnek szintén határozott lépéseket kell adnia.

Mindenki feszülten figyel: a tőzsde idei sztárjai hozzák el a következő összeomlást?

Mindenki feszülten figyel: a tőzsde idei sztárjai hozzák el a következő összeomlást?

Az elmúlt napok részvénypiaci turbulenciái okán (különösen a technológiai papírok mozgását látva) ismét egyre hangosabbak lettek a tőzsdei lufit emlegetők. Látványosan felülteljesített idén a techszektor, miközben a világ a koronavírus hatásaitól szenvedett, a Nasdaq egymás után döntötte a rekordokat. Megnéztük, hogy állnak most az árazási szintek az iparágban, és hogy jogosak-e a buboréktól való félelmek.

Óriási atomerőmű-projekttel szabadulna Lengyelország a szén fogságából

Óriási atomerőmű-projekttel szabadulna Lengyelország a szén fogságából

Már az 1970-es évek elején megszülettek az első tervek Lengyelország első atomerőművének megépítésére, és úgy tűnik, közel hatvan évvel ezt követően, a 2030-as években - már merőben más tervek alapján - meg is épülhet az erőmű. Az Európa legnagyobb széntermelőjének számító ország áramtermelése 75 százalékban a szénre támaszkodik, ezt két évtized alatt 11-28 százalékra csökkentenék sokmilliárd eurót költve jókora nukleáris és megújuló kapacitások építésére.

Három részvény, ami most lesz igazán nagy sztár

Három részvény, ami most lesz igazán nagy sztár

Három új taggal bővült a napokban az S&P 500 index, és bár a várakozásokkal ellentétben ezek közül egyik sem a Tesla volt, izgalmas cégek kerültek be az irányadó amerikai indexbe, és három kevésbé közismert sztori nyerhet így most nagyobb figyelmet. Bár a három új indextag nem négyszerezett idén, mint az autógyártó, de így is bőven hoztak a konyhára befektetőiknek. Mind a három vállalat valamilyen módon profitálni tudott eddig a járványból és az elemzői célárak alapján tovább menetelhet felfelé az árfolyamuk. Az alábbiakban bemutatjuk ezt a három céget, és megnézzük, hogy miért lehetnek érdekesek a befektetőknek.

A gigantikus bálna, aminek  mozgásába beleremegtek a tőzsdék

A gigantikus bálna, aminek mozgásába beleremegtek a tőzsdék

Az elmúlt napokban jelentősebb korrekció volt a technológiai szektorban és ahhoz szorosan kötődő vállalatok árfolyamában, mint amilyen a Tesla is. Több elmélet is napvilágot látott arra vonatkozóan, hogy mi okozhatta a tech-rali hirtelen megtorpanását, s ezek egyike szerint egy nagyobb piaci befektető kereskedési tevékenysége is jelentősen hozzájárulhatott az eseményekhez. Értesülések szerint ez a "bálna" pedig nem más, mint a japán SoftBank, amely dollármilliárdokat önthetett technológiai vállalatokkal kapcsolatos pénzügyi ügyletekbe az elmúlt hónapokban.

Ellen tud állni a magyar tőzsde a viharoknak? - Megkérdeztük a profi befektetőket

Ellen tud állni a magyar tőzsde a viharoknak? - Megkérdeztük a profi befektetőket

Múlt hét végén komolyabb korrekció kezdődött az amerikai tőzsdéken, de a magyar részvénypiac egyelőre jól állta a sarat, nem rengette meg különösebben a romló nemzetközi hangulat. A nagy kérdés, hogy merre tovább? Havi felmérésünkben megkérdeztük a hazai alapkezelőket a magyar részvénypiac és a forint kilátásairól, és összegyűjtöttük, hogy melyek most a profi befektetők kedvenc részvényei.

Újabb csavar a magyar megtakarításokban, a féket és a gázt is egyszerre nyomja a lakosság

Újabb csavar a magyar megtakarításokban, a féket és a gázt is egyszerre nyomja a lakosság

Megosztott a magyar lakosság annak kapcsán, mibe érdemes tenni a megtakarításait – ezt mutatják az MNB friss értékpapír statisztikái. Míg a részvények és befektetési alapok iránt továbbra is kitart a kereslet, a tartalékképzés iránti igény sem csökkent.

A témáról bővebben is szó lesz mai Private Investor Day online konferenciánkon!

Egy újabb terület, ahol a gépek már hatékonyabbak, mint az emberek, ez pedig a befektetéseket is felforgathatja

Egy újabb terület, ahol a gépek már hatékonyabbak, mint az emberek, ez pedig a befektetéseket is felforgathatja

Bevett gyakorlat a tőzsdén jegyzett vállalatoknál, hogy a gyorsjelentéseket követően a menedzsment telefonkonferencia keretében osztja meg gondolatait a tárgyidőszakban tapasztalt trendekről, a legfontosabb, eredményt mozgató driverekről, de beszélnek a kilátásokról is. Ezeken az eseményeken a vállalat részvényeit követő elemzőknek lehetőségük van kérdéseket is feltenni, gyakran több információhoz is juthatnak így, mint ami egyébként a pénzügyi kimutatásokból kiolvasható. A beszélgetések hanganyaga, vagy azok leirata fontos információforrás, amelyek lekereskedésével akár többlethozam is elérhető. De miért ne bíznánk emberek helyett inkább gépekre, hogy kiolvassák a telefonkonferenciák szövegéből a fontos információkat? A SocGen megvizsgálta a 2010-2020 közötti időszakban az amerikai részvényekre, hogy hogyan teljesítenének a gépi tanulással és természetes nyelvek feldolgozása technológiákkal felturbózott stratégiák, amelyek a telekonferenciák adatainak vizsgálatára épülnek. Az eredmények jelentős többlethozamot mutatnak és a legjobban teljesítő stratégiák közé tartoztak a vizsgált időszakban, mind nagyvállalatok, mind kisvállalatok esetében.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.