FONTOS Provokáció, vagy valami több? – Orosz drónok repültek be Lengyelország légterébe

Bruxinfo

2016. május 30. 16:44 | Portfolio

Már 200 milliárdnyi EU-támogatás ömlött áprilisig a gazdaságba

Idén az első negyedévben a 2007-2013-as, illetve az új uniós ciklus terhére együttesen már mintegy 200 milliárd forintnyi EU-támogatás kifizetése történt meg Magyarországon - erősítette meg a Miniszterelnökség egy két héttel ezelőtti Kormányinfón elhangzottakat. Ez az adat sokkal magasabb, mint amit eddig gondoltunk, így ennek tükrében még inkább elgondolkodtató az első negyedéves gyenge magyar GDP-adat, igaz erre is van magyarázat.

2016. május 30. 14:14 | Weinhardt Attila, Vízi Ildikó

Példátlan ingyenhitel Magyarországon - Mit kell tudni róla?

Elstartolt a napokban a valóban nulla százalékos EU-s ingyenhitel Magyarországon, amelyet akár induló cégek is felvehetnek, így még a jegybank egyébként is kedvező Növekedési Hitelprogramját is túlszárnyalja a lehetőség - derül ki a Portfolio átfogó vizsgálatából. Fontos azonban tudni, hogy az uniós ingyenhitelt szakaszokban, a benyújtott számlák alapján utólag folyósítják az MFB Pontokon keresztül, így bár EU-s pályázatról beszélünk, de szó sincs 50%-os előlegről, így nem lehet vele trükközni és a közpénz lenyúlásán sem érdemes gondolkodni. Mindezek mellett az 1-600 millió forint közötti uniós hitel segít abban, hogy csupán 10-20%-os önerő mellett is nagyon sokféle beruházást meg tudjanak finanszírozni a magyarországi vállalkozások.

2016. május 30. 11:36 | Portfolio

Hatalmas összeget utal a napokban az EU a magyar büdzsébe

Júniusban, optimális esetben már június elején átutalhatja az Európai Bizottság a magyar költségvetésnek az aszfaltvita miatt visszatartott és a pénzügyi korrekcióval csökkentett kifizetéseket - értesült nevük mellőzését kérő forrásoktól a BruxInfo. A brüsszeli lap információi szerint összesen 1,4 milliárd eurós (kb. 440 milliárd forintos) folyósítás várható rövidesen, és ebből az aszfaltügy és a szociális infrastruktúra programnál zárolt kifizetések 840 millió eurót tesznek ki. A Bizottság továbbra is egyeztet a magyar hatóságokkal az 50%-ra emelt itthoni pályázati előlegről, emellett pedig arra számít Brüsszel, hogy a 2014-2020-as ciklus első támogatási számláit nyáron már elkezdjük kiküldeni.

2016. május 30. 08:52 | MTI

Megúszta a 100 milliárdos uniós forrásvesztést a magyar felsőoktatás

Nem kell visszafizetni az Európai Uniónak azt a 100 milliárd forintot, amelyet az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az egyetemek tavaly tapasztalt szabálytalan gazdálkodása miatt vetített előre. Az elmúlt egy évben hozott fejlesztéspolitikai intézkedéseknek köszönhetően sikerült 1,3 milliárd forintra lefaragni a felsőoktatási intézmények uniós forrásveszteségét - írja hétfői számában a Magyar Idők.

2016. május 29. 10:04 | Portfolio

Világsiker - a jövőmentő Vegaalga

A makói Zöldségcentrum Kft. vezette konzorcium 1,1 millió euró (közel 350 millió forint) támogatást nyert Horizont 2020 forrásból kutatás-fejlesztési projektjére, a Vegaalgára. A vállalkozás a projekt keretében 2017-ig végez algakutatásokat, mely során képesek lesznek félipari méretben magas fehérje- és vitamintartalmú algákból természetes talajjavító terméket előállítani.

2016. május 27. 17:03 | Portfolio

Mától lehet uniós pályázatértékelőnek jelentkezni

Ma hirdették meg az állami projektértékelői szakértői névsorba történő regisztrációt, mely során jelentkezni lehet a projektértékelői szakértői névsorba. A Miniszterelnökség bízik abban, hogy a kialakított pályázatértékelési rendszerrel garantálható a mintegy 12 000 milliárd forint európai uniós fejlesztési forrás gyors és hatékony felhasználása - olvasható a közleményben. Az értékelésére elméleti és gyakorlati szakemberek jelentkezését várják különböző szakértői tématerületeken.

2016. május 26. 12:03 | Portfolio

Egy éve vártak erre az örömhírre uniós pályázók százai

Összesen 604 céges pályázó örülhet annak, hogy a napokban kihirdették a tavaly nyáron megjelent gazdaságfejlesztési uniós pályázatok győzteseinek utolsó körét. Az eredményekről a nemzetgazdasági tárca ma adott ki összesítő közleményt. Eszerint a négy tavaly nyári GINOP-pályázaton összesen 15,9 milliárd forintnyi támogatást nyertek a cégek, amelyek nyomán összesen 26 milliárd forintnyi összköltségű fejlesztés indulhat el. Emellett egy idén év eleji kiemelt GINOP-felhíváson további 1,3 milliárdot nyert el egy konzorcium.

2016. május 26. 10:18 | Portfolio

Uniós pályázatértékelő lennél? Itt vannak a feltételek

A KKV-k és a helyi vagy területi önkormányzatok számára kiírt felhívásokra benyújtott támogatási kérelmek tartalmi értékelése során kell alkalmazni a projektértékelőket, melyről a Magyar Közlöny tegnapi számában jelent meg a hatályos kormányrendelet. A pályázati adatlap csak elektronikus úton a hivatalos pályázati oldalon keresztül nyújtható be. Projektértékelőnek jelentkezhet az, aki felsőfokú iskolai végzettséggel vagy az állam által elismert szakképesítéssel, továbbá a pályázati kiírásban meghatározott szakértői tématerületek vonatkozásában legalább három éves szakmai gyakorlattal rendelkezik. A miniszter a pályázatot legkésőbb 2016. május 31. napjáig teszi közzé.

2016. május 26. 09:50 | Portfolio

Máris megjelent Lázárék szigorító közpénzes rendelete

Azok, akik a június végéig tartó átmeneti időszakban már szerepelnek a Felelős Akkreditált Közbeszerzési Szaktanácsadói névjegyzékben, ugyanazokat a szigorodó feltételeket kell teljesíteniük a tapasztalataik bizonyítására, mint akik újonnan jelentkeznek majd abba június vége után, de 40 ezer forintos regisztrációs díjkedvezményt kapnak - többek között ez derül ki abból a most megjelent miniszteri rendeletből, amelynek fontosabb pontjait a Portfolio már szerda este bemutatta. Lényeges, hogy az új névjegyzékbe bekerülő FAKSZ-ok is az előzetes regisztrációtól számított két évig gyakorolhatják a tevékenységüket.

2016. május 25. 18:58 | Weinhardt Attila

Közpénzt költesz Magyarországon? - Szigorúbb rendelet jön Lázáréktól

Az új közbeszerzési törvény megalkotása során azt a feladatot kaptuk Lázár Jánostól, hogy "a transzparencia és átláthatóság érdekében tegyünk meg mindent és ennek az egyik szüleménye a Felelős Akkreditált Közbeszerzési Szaktanácsadó rendszer létrehozása" - jelezte a köztévé keddi adásában Császár Dániel. A Miniszterelnökség közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkára a Portfolio-nak azt is elmondta, hogy a FAKSZ intézményrendszerére vonatkozó végleges keretek a napokban jelennek meg egy új miniszteri rendelet formájában, és az átmeneti időszakhoz képest szigorodnak az akkreditáció megszerzésére vonatkozó feltételek. Ez azért fontos sokaknak, mert aki legalább egy eurót nyert uniós pályázaton, vagy meghatározott értékhatár felett magyar közpénzt költ el, annak kötelező igénybe vennie az országszerte több száz FAKSZ egyikét.

2016. május 25. 16:56 | Portfolio

Elképesztő lazítás: még számla sem kell a 60 milliárdnyi EU-pályázathoz

A napokban módosították a két, "Ipari parkok, iparterületek fejlesztése" című felhívást, amelyek keretösszege összesen 60 milliárd forint. A legszembetűnőbb lazítás az elszámolható költségek körét érinti, mely szerint a költségek felmerülését nem kell alátámasztani háttérdokumentumokkal, és a piaci áraknak való megfelelést sem kell vizsgálni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a kifizetési kérelem mellékleteként nem kell az igazoló dokumentumokat benyújtani, illetve a helyszíni ellenőrzés során sem vizsgálhatják ezeket.

2016. május 25. 15:52 | Portfolio

Két csőből ömlik az EU-pénz - mixeljük össze

A Strukturális Alapokból finanszírozott, kapacitásépítést támogató kutatás-fejlesztési pályázatok jó alapot teremtenek a hazai szereplők számára, hogy a Horizont 2020 programban nemzetközi szinten is versenyképes projektekbe kapcsolódjanak be - hangzott el tegnap a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és az Európai Bizottság "Stairway to Excellence" közös rendezvényén Budapesten. A konferencián a Strukturális Alapok és a Horizont 2020 források felhasználási lehetőségeiről is szó volt gyakorlati példákon keresztül. Továbbá külön beszélgettek a résztvevők az eddigi tapasztalataikról, illetve a Horizont 2020 programban való sikeresebb magyar részvétel és a kombinált forrásfelhasználás lehetőségeiről.

2016. május 24. 20:37 | Portfolio

Magyarország is kitüntetést nyert ma Brüsszeltől

Az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta, hogy idén mely kezdeményezések nyerték el a Natura 2000 díjat. A hat győztes projekt között, a határokon átnyúló együttműködés és hálózatépítés kategóriában díjazták azt a projektet, mely többek között Magyarországra is kiterjedően a legritkább európai vízimadár, a kis lilik megóvására jött létre.

2016. május 24. 14:03 | Háhner Petra

Mától országszerte elérhető az uniós ingyenhitel

A ma Kecskeméten megnyílt MFB Pont ünnepélyes átadásával hivatalosan is elindult az európai uniós visszatérítendő támogatások közvetítésére kialakított MFB Pontok hálózata. Az új pontok a vállalkozásokat elsőként 44 milliárdos keretösszeggel meghirdetett, 0 százalékos kamatozású hitellel várják. A közeljövőben újabb közbeszerzést írnak ki a hálózat bővítésére, amelynek köszönhetően összesen közel 650 ponton érhetik el a vállalkozók a visszatérítendő forrásokat az országban.

2016. május 23. 20:11 | Portfolio

Máris felfüggesztik a nagy energiakorszerűsítési EU-s pályázatot

Harmadszori dátummódosítás után május 2-án kezdődött meg egy vidékfejlesztési energiakorszerűsítési uniós program, de ma már arról adtak ki hivatalos közleményt, hogy kimerülhetett a pályázati keret, így csütörtöktől fel is függesztik a pályázatot.

2016. május 23. 15:55 | MTI, Portfolio

Jócskán megtoldják az idei büdzsét Orbán vidékjáró programja miatt

A Miskolcnak szánt uniós pénzek nem elegendőek a komplex városfejlesztési programhoz, ezért született a Modern Városok Program is és azért, hogy ez gördülékenyen haladhasson, módosul az állami, illetve a miskolci költségvetés is - többek között ezt jelezte egy mai sajtótájékoztatón a város polgármestere. Kriza Ákos ezzel arra utalt, amit a nemzetgazdasági tárca már április végén bejelentett: az idei 500 milliárdos költségvetési kiadásnövelés keretében 50 milliárddal megtoldják a Modern Városok Programra szánt forrásokat is. Ebből a Miskolcnak szánt plusz juttatás mértéke 3,2 milliárd forint, illetve egy mai jelzés szerint a szolnoki fejlesztések miatt további 300 millióval módosul az állami büdzsé. A 2017-es állami büdzsé az MVP jövő évi projektjeire összesen 152 milliárdos keretet szán.

2016. május 23. 11:13 | Portfolio

Elmarad a dugódíj: az összes magyar fizetheti az EU-s bírságot

A 2018-as országgyűlési választások előtt, politikai kockázatok miatt szinte biztosan nem vezetik be Budapesten a dugódíjat - tudta meg az Origo. Ahelyett, hogy bevezetnék a fővárosba behajtó autósokat terhelő díjat, a 15-20 milliárd forintos uniós bírságot inkább minden magyar adófizető pénzéből fizetnék ki.

2016. május 23. 09:35 | Portfolio

Érvénytelen a vízügyi uniós gigapályázat?

Mivel nem egyértelmű, hogy ki lesz az uniós támogatás kedvezményezettje, illetve ki kit bíz meg a tender kiírásával, ezért felvetődött, hogy érvénytelen lehet a 420 milliárdos ivó- és szennyvízberuházási gigatender - írja a Világgazdaság.

2016. május 21. 16:25 | Weinhardt Attila

Megvívta a 800 milliárdos brüsszeli csatát Magyarország

Összesen mintegy 800 milliárd forintot tesz ki annak a 71 mély- és útépítési szerződésnek a nettó ára, amelyet az aszfaltkeverő ügyben problémásnak talált az Európai Bizottság és emiatt felfüggesztette az ezekre vonatkozó kifizetéseket - derül ki abból a tavaly júliusi levélből, amelyet a közelmúltban hozott nyilvánosságra az Európai Bizottság. A vita lényegét és a levélváltásokat rögzítő dokumentumból megtudtuk, hogy a Bizottság eredetileg 25 százalékos pénzügyi bírságot javasolt kiszabni, míg Magyarország 5 százalékot szeretett volna elérni, de a végső megállapodásig is nagyon kellett volna neki a pénz 75 százaléka. A 800 milliárdos felfüggesztés sokkal nagyobb, mint amiről a minapi aszfaltügyi megállapodás során vitatott számlaállományként hallani lehetett, azaz tavaly nyár óta sokat sikerült "lealkudni" a problémás tételekből és ahogy kiszivárgott: a pénzügyi bírság mértéke is jóval 25 százalék alatti lett.

2016. május 20. 17:00 | Portfolio

Hatalmas uniós pénzből telepíthetünk erdőket Magyarországon

Ma jelent meg az Erdősítés támogatása című felhívás, melynek a rendelkezésre álló keretösszege 50 milliárd forint. Támogatási kérelmet a jogszerű földhasználók és ezek társulásai adhatnak be július 20-tól. A pályázat a mezőgazdasági és nem mezőgazdasági területeken történő erdőtelepítések megvalósítását és az ipari célú faültetvény telepítésének elsőkivitelét támogatja.

RSM Blog

Rejtett transzferár kockázatok

A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is