Megvan, hogy mekkora visszaesésre számít az építőipar

2020. június 12. 14:09 | Portfolio

Megvan, hogy mekkora visszaesésre számít az építőipar

Április és május hónapokban csaknem a felére csökkent az építési beruházások darabszáma, míg a beszerzések értéke is csökkent, januártól június 10-ig a tavalyi 823 milliárd forintról 704 milliárdra. A járványhelyzet hatására a leálló projektek, a kevesebb új megrendelés összességében 5-6 százalékkal vetheti vissza az építőipar teljesítményét az erős 2019-es évhez képest - derül ki az ÉVOSZ 24. heti összefoglalójából.

2020. június 12. 11:30 | Ditróy Gergely

Az ingatlanosokon csapódik majd a vírus ostora? - Egy részén biztos

Közhelyes és egyben borzasztóan sajnálatos, de az egyik legalacsonyabb társadalmi megbecsüléssel bíró szakmák egyike (számtalan okból kifolyólag) az ingatlanközvetítő. Ők azok, akik egy előre meghatározott jutalékért cserébe igyekeznek vevőt találni eladó lakásunkra, és ha ez sikerül, akár milliók is üthetik a markukat (ha elég drága az ingatlan). „Az én millióim, abból ugyan nem kapnak a haszonlesők”, mondják sokan, de persze onnantól, hogy szerződést kötött a másik fél, és a jutalékot beillesztik a vételárba, ez nem állja meg a helyét, hiszen az eladó fél vállalta az együttműködést, aminek ez volt az aktuális piaci ára. Megváltozhat mindez? A jövőben is húsvér ingatlanosok keresik majd a kegyeinket, hogy eladhassák legértékesebb vagyontárgyunkat, és a ma ismert (talán némileg elavult) módokon történik a kereslet és kínálat egymásra találása? Vagy hoz valami újat, némi változást a jövő?

A leggazdagabb magyar ingatlanosok - Íme a 2020-as lista

2020. június 12. 10:39 | Portfolio

A leggazdagabb magyar ingatlanosok - Íme a 2020-as lista

Idén is jól szerepeltek a hazai ingatlanmágnások a frissen megjelent 100 Leggazdagabb magyar kiadvány listáján. A 100 leggazdagabb magyar becsült vagyona 4568,1 milliárd forintra csökkent 64,9 milliárd forinttal, miután a 2019-es céges beszámolók mellett a márciusi-májusi árfolyammozgásokat is figyelembe vették. Bár a 100 leggazdagabb közül mindössze 15+1 olyan személyt emeltünk ki, akinek vagyona legnagyobb része az ingatlanpiacról származik, az élmezőnyben számos olyan személy megtalálható, akinek kisebb-nagyobb érdekeltsége az ingatlanpiacon is van. A tavalyival ellentéteben, több szereplőnek idén már csökkent a vagyona.

Új lakást vennél? - Ennyiért teheted meg Budapest különböző kerületeiben

2020. június 11. 13:30 | Portfolio

Új lakást vennél? - Ennyiért teheted meg Budapest különböző kerületeiben

Tegnapi cikkünkben elmítettük, hogy az új lakások áremelkedése a téli hónapokhoz képest megállt Budapesten, most viszont kerületenként is megnézhetjük, hogy milyen változások mentek végbe az árakban az elmúlt hónapokban. A legdrágább 1,97 millió forintos négyzetméterárral az V. kerület lett, míg a legolcsóbb továbbra is a XXIII., ahol most először lépte át a 600 ezer forintos szintet a négyzetméterár.

1200 üzletét zárhatja be világszerte a Zara tulajdonosa

2020. június 11. 10:38 | Portfolio

1200 üzletét zárhatja be világszerte a Zara tulajdonosa

Mintegy 1200 áruházát zárhatja be világszerte a Zarát tulajdonló Inditex - írja a The Guardian. A koronavírus-járvány az Inditex csoportot is megviselte, az értékesítésük alig felére esett vissza a tavaly február-május közti időszakhoz képest. A bezárások főként a kisebb európai és ázsiai üzleteit érinti a cégnek.

Tévedsz, ha azt hiszed, Budapesten a legnehezebb lakáshoz jutni egy átlagos fizetésből

2020. június 11. 07:30 | Portfolio

Tévedsz, ha azt hiszed, Budapesten a legnehezebb lakáshoz jutni egy átlagos fizetésből

Sok budapesti vevő érezhette úgy az elmúlt években, hogy hiába a kedvező hitelkörnyezet mégis egyre nehezebben lehet saját lakáshoz jutni a gyorsan növő ingatlanárak miatt. A tavalyi átlagos lakásárakat és nettó jövedelmeket elnézve azonban nem igaz, hogy a fővárosban volt a legnehezebb vásárolni, bár Budapest is a listavezetők közé tartozik. Mostanra úgy látszik, hogy csökken a lakásárak emelkedési üteme, ami könnyebbé teheti a váárlást, amennyiben a bérek és a további makrotényezők sem változnak negatív irányba.

Nagy változások jönnek Zugló és Újpalota közlekedésében

2020. június 10. 17:53 | Portfolio

Nagy változások jönnek Zugló és Újpalota közlekedésében

Felújítják és ezzel együtt átalakítják a fővárosi Bosnyák téren a zuglói villamoskocsiszín előtti villamos vágányhálózatot. A fejlesztésnek köszönhetően a Bosnyák téren és környezetében teljesen megújul a villamospálya, ezáltal a kocsiszínbe beálló villamosok kevésbé terhelik majd a csomópontot. Az építkezés ideje alatt június 13-tól várhatóan augusztus közepéig a 3-as és a 62-es villamos az Örs vezér tere felől csak a Szugló utcáig közlekedik majd, a 69-es villamos pedig nem jár. A 3-as és a 62-es villamos helyett a Szugló utcától a Mexikói út, illetve Rákospalota felé, a 69-es villamos helyett pedig a teljes vonalon pótlóbuszok közlekednek. A Bosnyák téren és környékén a közúti forgalomban továbbra is korlátozásokra kell számítani - közölte a BKK.

Ilyen a legnagyobb építőipari cégek jövedelmezősége Magyarországon

2020. június 10. 17:05 | Portfolio

Ilyen a legnagyobb építőipari cégek jövedelmezősége Magyarországon

Átfogó listát tett közzé a Válasz Online a legnagyobb árbevételű hazai építőipari cégekről. Bár a koronavírus-járvány miatt a május végi mérlegleadási határidőket szeptemberre halasztották, a legnagyobb építőipari cégek többsége már elkésztette tavalyi bevallását. Íme a lista, az elmúlt 5 év átlagos profitrátája alapján.

Megállt az áremelkedés: ennyibe került tavasszal egy új lakás Budapesten

2020. június 10. 15:33 | Portfolio

Megállt az áremelkedés: ennyibe került tavasszal egy új lakás Budapesten

Kijött a legfrissebb Budapesti Lakáspiaci Riport, amely negyedévente mutatja be a fővárosi újlakás-piacot. A 2019 tavaszi számok alapján a fővárosban az új építésű lakások áremelkedése megállt: míg télen 900 ezer, addig tavasszal 899 ezer forintot kellett fizetni egy átlagos budapesti új lakás négyzetméteréért.

Jósgömb vagy szilárd számítások? - Így változhatnak 2020 derekán a lakásárak az MNB szerint

2020. június 10. 14:07 | Portfolio

Jósgömb vagy szilárd számítások? - Így változhatnak 2020 derekán a lakásárak az MNB szerint

Jósgömbje senkinek sincs, mégis valamelyest lehet következtetni a következő negyedévekben várható lakásárváltozásra az előző évek tapasztalatai, adatai, a lakáspiaci trendek és ciklikusság alapján, valamint a piaci szereplők racionális viselkedését alapul véve. Ezt teszi az MNB is az előrejelzések elkészítése során, de természetesen számos külső tényező van - mint ahogy a járványt sem láthatta senki előre - ami egy pillantás alatt átrendezheti a "jóslatokat". Az MNB legfrissebb lakáspiaci jelentésében az idei év közepére vonatkozó előrejelezés is szerepel, ez alapján a lakásárak éves növekedési üteme körülbelül 5 százalékig fog lelassulni. Figyelem, a növekedés lassulása nem egyenlő az éves szintű árcsökkenéssel!

Kipukkadt a panellufi? - Gyanúsan nőtt a panellakások értékesítési ideje

2020. június 09. 16:10 | Portfolio

Kipukkadt a panellufi? - Gyanúsan nőtt a panellakások értékesítési ideje

A legfrissebb MNB-s lakáspiaci jelentés több dologra is rávilágított: egyrészt tovább lassult a lakóingatlanárak éves növekedési üteme, negyedéves alapon azonban nem csökkentek a lakásárak 2020 első negyedévében. Másrészt a visszafogottabb vásárlási kedv néhány ingatlantípus esetében az értékesítési időt is meghosszabbította, az egyik példa a panellakás, amelynél 2020 elejére másfélszeresre nőtt az az idő, amíg vevőt találtak a tulajdonosok, miközben volt olyan ingatlantípus, ami egyértelműen a vásárlók kedvence lett és a lassuló piac ellenére is gyorsabban létrejött az adásvétel. Harmadrészt a jelentésből kiderül az is, hogy Budapesten és országosan is pár százalékponttal növekedett az alku mértéke és az irányár mérséklése.

MNB: folytatódott a lakásárak emelkedési ütemének lassulása

2020. június 09. 10:00 | Portfolio

MNB: folytatódott a lakásárak emelkedési ütemének lassulása

2020 első negyedévében a koronavírus-járvány a hazai lakáspiacot már lassuló állapotában érte el, és jelentős mértékben felforgatta a piaci kondíciókat. 2019 végén több jel is azt mutatta, hogy véget ért a hazai lakáspiac 2014 eleje óta tartó felívelő szakasza. Negyedéves alapon országos átlagban már stagnáltak a lakásárak az MNB lakásárindex értékei szerint 2019 utolsó negyedévében, míg Budapesten 2 százalékos csökkenés volt mérhető, amire évek óta nem volt példa - olvasható az MNB legújabb Lakáspiaci Jelentésében.

Ha ezt bejelentik, azonnal visszatérhet az élet a hazai bevásárlóközpontokba

2020. június 08. 16:30 | Portfolio

Ha ezt bejelentik, azonnal visszatérhet az élet a hazai bevásárlóközpontokba

A 2010-es mélypont óta évi 6-7 százalékos kiskereskedelmi bővülés ment végbe Magyarországon, ami régiós szinten is jó eredmény. A vásárlóerő bővülésével tehát a kiskereskedelem is lépést tartott. A vírushelyzet miatti törvényi korlátozások következtében viszont ez a rali most megtört. Az ezzel kapcsolatos tapasztalatokról, a bérlők és a bérbeadók közti viszonyról, valamint a kiskereskedelmi várakozásokról a Portfolio harmadik online ingatlankonferenciáján a retail workshop keretében beszéltek a szakértők.

Így néznek ki a legizgalmasabb téglaházak a világból (képek)

2020. június 08. 13:52 | Portfolio

Így néznek ki a legizgalmasabb téglaházak a világból (képek)

Az elmúlt hetekben 50 pályaműre szűkítette a zsűri a „Brick Award 2020” listáját, amelyből végül szeptemberben kiválasztják a világ legjobbjainak tartott téglaépületeit és téglaépítészeti megoldásait. A Wienerberger által alapított nemzetközi pályázatra idén 55 országból több mint 600 projektet neveztek - szerepel a Wienerberger közleményében.

Több szempontból sem jó a sokáig tartó home office - Ezek a legfőbb problémák vele

2020. június 06. 19:20 | Portfolio

Több szempontból sem jó a sokáig tartó home office - Ezek a legfőbb problémák vele

Két lényegi hatás érte a járvány alatt az irodapiacot: az egyik a home office, a másik a járványveszély miatti intézkedések, ami az üzemeltetésben és az irodakialakításban jelentkezik – mondta el a Portfolio harmadik online ingatlankonferenciáján Takács Ernő, a Wing Zrt. portfólióért felelős vezérigazgató-helyettese, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület elnöke. Vajon mi változott az elmúlt két hónapban a kereslet és a kínálat tekintetében a hazai piacon? Mekkora veszélyt jelent a home office elterjedése az irodapiacra nézve? Mitől lesz egészséges és vonzó egy iroda a jövőben? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgettek a konferencia irodapiaci workshopjának szakértői.

Így épül Budapest legmagasabb épülete (képek)

2020. június 05. 15:00 | Portfolio

Így épül Budapest legmagasabb épülete (képek)

Ütemterv szerint épül a MOL székháza, az energiahatékonyság, a környezettudatosság és fenntarthatóság jegyében mind a LEED, mind a BREEAM minősítés megszerzését célul tűzték ki a fejlesztés során. A Market Építő Zrt. a kivitelezési projekt 10%-os készültségi szintjénél jár.

Karácsony Gergely: Budapest nettó befizetőjévé válna az államnak a 2021-es költségvetési terv alapján - Fürjes Balázs is megszólalt

2020. június 05. 14:41 | MTI

Karácsony Gergely: Budapest nettó befizetőjévé válna az államnak a 2021-es költségvetési terv alapján - Fürjes Balázs is megszólalt

Karácsony Gergely főpolgármester kezdeményezte a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa következő ülésének elhalasztását - közölte Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala pénteken az MTI-vel. A döntés kapcsán Fürjes Balázs, Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkár is megszólalt.

Misztikus elmélet a budapesti lakásárakról: ilyen számokat még biztosan nem láttál

2020. június 05. 13:22 | Portfolio

Misztikus elmélet a budapesti lakásárakról: ilyen számokat még biztosan nem láttál

Budapesten a legfrissebb 2019-es adatok alapján 628 ezer forintra jön ki a lakások átlagos négyzetméterára, ez azonban széles skálán szóródik az egyes kerületeket külön nézve. De nemcsak a kerületek között vannak egészen más árak, a lakáspiac egyik általánossága, hogy a nagyobb alapterületű otthonoknak fajlagosan alacsonyabb az ára mint a kisebbeknek. A budapesti piacon részben igazolódik csak az elmélet, a legolcsóbb méretkategóriába ugyanis az 50 és 75 négyzetméter közötti lakások kerültek 575 ezres átlaggal, míg ennél a kisebb és nagyobb lakások is magasabb négyzetméteráron keltek el 2019-ben.