Uniós források

2016. október 13. 15:04 | Portfolio

Év végéig meghirdetheti az összes EU-pályázatot a kormány

A Magyarországnak 7 évre járó 8900 milliárd forintnyi uniós pénzkeretből jelenleg 71%-ot hirdetett meg pályázatok formájában a kormány és nagyon úgy néz ki, hogy már az év végéig le tudja kötni a kormány a teljes keretet - jelezte a mai Kormányinfón Lázár János. A Miniszterelnökség vezetője ezzel jóval gyorsabb pályázati meghirdetési menetrendet vázolt, mint ami az eddigi hivatalos tempó volt. Lázár utalt két minapi Portfolio-cikk tartalmára is, amelyek közül az egyik a brüsszeli pénzek felfüggesztési veszélyére hívta fel a figyelmet, a másik pedig azt mutatta be, hogy nemzetközi összevetésben is viszonylag gyorsan osztja el az új uniós pályázati pénzeket a kormány.

2016. október 13. 14:13 | MTI, Portfolio

Gyanús magyar EU-pályázatot mutatott be Brüsszelben az Európai Számvevőszék

Az Európai Számvevőszék ellenőreinek becslése szerint tavaly a 145,9 milliárd eurónyi uniós kifizetésből 5,5 milliárd eurónyi, azaz 3,8%-nyi volt szabálytalan, azaz az elfogadható 2,2%-os aránynál jóval magasabb, de a 2014-es 4,4%-nál alacsonyabb - ez derült ki az intézmény által ma nyilvánosságra hozott 2015-ös éves jelentésből. Az 5,5 milliárd eurónyi kifizetés nem az esetleges csalás, gyenge hatékonyság vagy pazarlás mértékére utal, hanem arra a becsült pénzösszegre, amelyet nem kellett volna kifizetni, mivel felhasználására nem az uniós jogszabályoknak teljes mértékben megfelelő módon került sor. Példaként egy 2013 végén kiírt magyar mezőgazdasági pályázat körülményeit is bemutatja az éves jelentés.

2016. október 13. 11:28 | Portfolio

Akár 50 milliós hitelhez kérhetnek támogatást a megszorult tehén- és sertéstartók

Miután a hét elején a Széchenyi Forgóeszközhitel igényelhető felső határa 50 millió forintra duplázódott, szerdán megjelent egy földművelésügyi miniszteri rendelet, amely a bajban lévő tehén- és sertéstartók számára kínál átmeneti támogatást az akár 50 millió forintnyi felvehető Agrár Széchenyi Folyószámlahitelükhöz. A segítség csak azokhoz az új hitelkérelmekhez jár, amelyeket mától december 31-ig benyújtják, a segítség pedig 100%-os kamattámogatást, kezességi díjtámogatást, illetve költségtámogatást jelent.

2016. október 13. 10:37 | MTI

Hamarosan megjelennek az Irinyi terv keretében kiírt pályázatok

Néhány héten belül elérhetővé válnak az Irinyi terv keretében kiírt pályázatok feltételei, a kormány a nagyvállalati beruházási támogatások és az Irinyi terv előirányzata révén 17 milliárd forintot fordít a beruházások ösztönzésére - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára ma reggel az M1 aktuális csatornán.

2016. október 13. 09:23 | Portfolio

Sokan trükköznek az alvállalkozókkal a közbeszerzéseken

Az idei első 9 hónapban több mint 170 ellenőrzést indított a Közbeszerzési Hatóság a közbeszerzési eljárásokban megkötött és teljesített, vagy még folyamatban lévő szerződések módosításaival kapcsolatban és a feltárt jogsértések nagy hányada, mintegy 50 százaléka az alvállalkozók bevonásával függ össze - derül ki a Közbeszerzési Hatóság közleményéből. Az ellenőrzések szigorára vall, hogy az idei eddigi mérleg 12 büntetőfeljelentés, 51 jogorvoslati eljárás, 5 törvényességi felügyeleti eljárás a cégbíróságon, számos bejelentés a Gazdasági Versenyhivatal, valamint a Nemzeti Nyomozó Iroda felé, és 2 polgári peres eljárás a szerződés semmisségének kimondására a Közbeszerzési Hatóság részéről.

2016. október 12. 11:33 | Weinhardt Attila, Brüsszel

Jól elkapta a rajtot Magyarország az EU-pénzek szétosztásában

Magyarország idén június 30-án az uniós tagállamok között a hatodik helyen állt az elosztott új EU-források arányát tekintve - derül ki azokból az adatokból, amelyeket a Portfolio Brüsszelben szerzett meg. A 2014-2020-as ciklus forráselosztásában tehát jól elkapta a rajtot a kormány, hiszen a brüsszeli adatok szerint a nyár közepéig a magyar hatóságok a 2014-2020-as ciklusra járó keret 27,2%-ára hirdettek már győztest. Az akkori állapot szerint az írek voltak az elsők 54,7%-kal, de azóta már egy friss jelzés szerint az ő rátájuk 80% közelébe ugrott, míg a legutóbbi magyar adatok szerint már 34%-on járunk. Fontos persze hangsúlyozni, hogy Magyarország sokkal nagyobb forrástömeget oszthat el, mint az előtte lévő öt másik uniós tagállam, így tehát ezt is figyelembe véve lényegében a magyar kormány osztja el a leggyorsabban az új EU-ciklus forrásait a pályázók között.

2016. október 11. 16:21 | Weinhardt Attila, Brüsszel

Nagy horderejű magyar ügyről döntenek rövidesen Brüsszelben

A következő napokban-hetekben dönt az Európai Bizottság arról, hogy egy újabb magyar aszfaltügyről van-e szó, azaz visszaszivárogtak-e az idei magyar útépítések feltételei közé a korábban már "megtiltott" versenykorlátozó feltételek - tudta meg a Portfolio brüsszeli forrásokból. A döntés azért fajsúlyos, mert legalább 215 milliárd forintnyi, korábban már felfüggesztett uniós támogatás azonnali kifizetése múlik rajta és ezzel párhuzamosan a 2014-2020-as újabb útépítési pénzek kifizethetőségét is befolyásolja. Kiderült, hogy betonfalba ütközött a kormány azzal a kezdeményezéssel, hogy az eredetileg a lakosságnak ígért 90 milliárd forintnyi energiahatékonysági pályázati pénzt középületekre szánná, mert utóbbi felhasználással nem tudna akkora CO2-kibocsátás csökkenést elérni, mint ígérte. Azt is megtudtuk, hogy mi az igazi baja Brüsszelnek a rendkívül bőkezű magyarországi szállítói előleg rendszerrel, ami miatt százmilliárdos méretű átmeneti költségvetési terhet vesz a nyakába Magyarország.

2016. október 11. 14:52 | Portfolio

Rábólintott Brüsszel, hogy átrajzoljuk a pest megyei támogatási térképet

Az Európai Bizottság ma jóváhagyta a magyar regionális állami támogatási térkép 2017-2020 időszakra szóló módosításait, azaz megengedte, hogy a Pest megyében található Göd és Sződliget januártól bekerülhessen a támogatható települések közé - derült ki egy mai bizottsági közleményből.

2016. október 10. 16:44 | Weinhardt Attila, Brüsszel

Azt hiszed, extrém gyorsan osztja el az EU-pénzeket a magyar kormány?

Nem igaz az a gyakran hallott kritika, hogy az összes uniós tagállam lassan indította el a 2014-2020-as uniós ciklus pénzügyi keretének kiosztását, hiszen Írország már a saját 7 éves keretének 80%-ára nyertest hirdetett odahaza és további 5-6 tagállam is 50% feletti arányt produkált - jelezte egy mai brüsszeli konferencia keretében Corina Cretu. Az Európai Bizottság regionális politikáért felelős uniós biztosa hozzátette, hogy a tagállamok jelenleg átlagosan a 7 évre szóló keretük mintegy negyedét kötötték le otthon. Amint múlt heti elemzésünkben rámutattunk: a magyar hatóságok a keret 34%-ára hirdettek eddig nyertest, így tehát a meglepően gyors ír eredménytől messze elmaradunk, míg a 25%-os EU-átlag felett járunk. Fontos persze azt is tudni, hogy az írek a csekély keretük nagy részét osztották el mostanáig, míg a magyar kormány egy sokkal nagyobb torta egyharmadát, hiszen ebben a ciklusban Magyarország az egyik legnagyobb kedvezményezettje a közös uniós kasszának.

2016. október 09. 14:20 | Portfolio

Érdekel, mi lett volna Magyarországgal a brüsszeli pénzek nélkül?

Tavaly év végén a magyar GDP 5%-kal volt magasabb, mint ha egyáltalán nem használtunk volna EU-pénzt a 2007-2015 közötti időszakban - mutatott rá egy pénteken kiadott európai bizottsági jelentés. Ez azonban nem verte nagy dobra, hogy az említett 5% egyértelműen EU-csúcsot jelent, azaz a magyar gazdaságon lendítettek a legnagyobbat az uniós támogatások. Ez persze nem meglepő annak tükrében, hogy mi kaptuk az egyik legtöbb pénzt a gazdaságunk méretéhez képest. Az viszont kevésbé ismert, hogy az EU-tagok közül a magyarok egy főre jutó reáljövedelme nőtt meg a második legnagyobb mértékben az uniós támogatások hatására. Igaz közben nálunk romlott messze a legnagyobb mértékben a külkereskedelmi mérleg, mivel a kiosztott uniós milliárdoknak masszív importgeneráló hatása volt.

2016. október 09. 12:50 | Portfolio

A "Tiszta Levegőt!" programnak sokat köszönhet Budapest

A magyar Levegő Munkacsoport 99 106 euró (30 millió forint) közvetlen támogatást nyert el nyolc európai civil szervezettel összefogva a LIFE program keretében. A projekt a közlekedési eredetű levegőszennyezés csökkentésére fókuszál. A 2012 szeptemberében indult "Tiszta Levegőt!" elnevezésű környezetvédelmi projektben három éven át szólították meg a kormányt, az önkormányzatokat, a közlekedési vállalatokat és közvetlenül az állampolgárokat azért, hogy együttműködjenek a levegőminőség javításában.

2016. október 07. 17:15 | Portfolio

A magyar állam használta leginkább az EU pénzét

Magyarországon volt a legmagasabb a kohéziós finanszírozás aránya a 28 tagország közül, mely az állami beruházási kiadások 57 %-át tette ki a 2007-2013-as ciklusban - derült ki az Európai Bizottság most közzétett független értékeléséből. Az eredmények között kiemelendő, hogy az uniós támogatásoknak köszönhetően több mint 108 000 munkahely létesült hazánkban, amelyből közel 41 ezer teljes munkaidős állást jelent. Érdemes azt is tudni, hogy míg Magyarország egy főre vetítve évente 304 eurónyi uniós támogatást kapott a 2007-2013-as ciklusra, addig ez a szám a 12 új kelet-közép-európai uniós tagállam átlagában csak 207 euró.

2016. október 07. 10:29 | Portfolio

Most te dönthetsz 100 milliárd forint sorsáról

Megkezdődött az "Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása kombinált hiteltermékkel" pályázat véleményezése, melynek a keretösszege 100 milliárd forint - tudtuk meg a hivatalos pályázati oldalon megjelent közleményből. A felhíváshoz kapcsolódó észrevételeket 2016. október 16-ig várja a Hatóság a kialakított felületen. Az 50 milliárd vissza nem térítendő és az 50 milliárd hitelt az élelmiszeripari feldolgozó középvállalkozások igényelhetik.

2016. október 06. 09:14 | Portfolio

Csepreghy: duplázzuk év végéig az EU-s kifizetéseket (4.)

Idén eddig összesen 1054 milliárd forintnyi EU-támogatást fizetett ki a kormány a régi és az új uniós ciklus terhére és a negyedik negyedévre duplázódást vár, hogy teljesüljön a 2048 milliárdos kifizetés - jelentette ki a Budapest Economic Forum nyitóelőadásában Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség miniszter-helyettese újra megerősítette, hogy személyes várakozása szerint a gazdaságfejlesztési területen zajló uniós audit nyomán nem függesztik fel Magyarország számára az uniós támogatásokat és a bőkezű szállítói előleg vitában jelezte, a kormány a végsőkig hajlandó elmenni. Csepreghy szerint a szakképzett munkaerőhiányra részben megoldás lehet az, hogy a következő években "több tízezres, akár százezres" méretű leépítés következik be az állami bürokráciában, így az átképzés után ezek az emberek a versenyszférában el tudnak majd helyezkedni. Az EU jövőjével kapcsolatban többek között kijelentette: "ugyanannyi esélye van az EU szétesésének, mint az egyben maradásnak".

2016. október 05. 16:40 | Vízi Ildikó

Lehet, hogy Brüsszel nem fizet, de a kormány már szórja a pénzt

Reggeli cikkünkben már jeleztük, hogy Brüsszel akár fel is függesztheti az összes strukturális és kohéziós támogatás kifizetését Magyarország felé, ha súlyos problémákat állapítanak meg a készülő jelentésben. Ezzel szemben szeptemberben a kormány hatalmas összeggel pörgette meg az EU-pénzek kifizetésének számlálóját, pontosan 302 milliárd forintot utalt ki, így már 692 milliárd forintra nőtt az idei kifizetések volumene - derült ki a Portfolio havi elemzéséből. Ez az összeg még mindig csak a hét évre járó teljes keretösszegnek a 7,3%-át teszi ki, míg az éves kifizetési célnak még mindig csak a 34%-át fedi le. A szeptemberi kifizetési hajrá nagyon kellett ahhoz, hogy összejöjjenek a harmadik negyedévre előírt kifizetési célszámok. Ez a Portfolio összesítése szerint három Operatív Programban (OP) sikerült, így az ezen dolgozó szakemberek biztosan számolhatnak a 3 havi célprémiummal. Három program esetében rezeg a léc és további három OP-ban egyáltalán nem számolhatnak ezzel a plusz pénzzel.
Reggeli cikkünk: 2016.10.05 05:10 Komoly a helyzet: minden EU-pénzt megtagadhat tőlünk Brüsszel

2016. október 05. 15:50 | Weinhardt Attila

Tényleg leállnak az uniós pénzek? - Reagált a Miniszterelnökség

A magyar uniós pályázati rendszert jelenleg a négyfokozatú skálán a második kategóriába sorolja az Európai Bizottság és a brüsszeli illetékesek jelzése szerint a most készülő jelentésben is ebben a kategóriában marad - jelezte a Portfolio-nak Csepreghy Nándor ma reggeli cikkünk nyomán. A Miniszterelnökség miniszter-helyettesének szavai tehát cikkünk azon forgatókönyvét jelentenék, hogy "nincs különösebb gond magyar szempontból" és nem történik meg a brüsszeli kifizetések automatikus felfüggesztése. Elismerte, hogy valóban több területen vannak viták a Bizottsággal és felvázolta, hogy mi a magyar álláspont. Reggeli cikkünk:

2016. október 05. 05:10 | Weinhardt Attila

Komoly a helyzet: minden EU-pénzt megtagadhat tőlünk Brüsszel

Több területen is jelentős problémákat lát az Európai Bizottság a magyarországi EU-támogatási rendszerben, amelyekről rövidesen elkészül egy jelentés és ha ez súlyos megállapításokat tartalmaz, akkor az összes uniós támogatás kifizetését automatikusan felfüggeszti Magyarország felé - tudta meg a Portfolio brüsszeli forrásból. A magyar kormány és a Bizottság között most is zajlanak az egyeztetések, így ez a negatív forgatókönyv még elkerülhető. Ez azonban nem lesz könnyű és ha nem sikerül, akkor két másik forgatókönyv áll elő. Egyik esetben sem jutnánk gyorsan pénzhez Brüsszelből, de az ezekkel járó jelentős átmeneti terheket egyelőre még elbírja a magyar államháztartás. Cikkünk főbb állításaira délután külön reagált nekünk Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség miniszter-helyettese és azt hangsúlyozta, hogy várhatóan a kettes besorolást kapja majd a vizsgált terület, így nem lesz támogatás-felfüggesztés:

2016. október 04. 10:38 | MTI, Portfolio

Uniós milliárdokhoz juthatnak a multik beszállítói

Az augusztus végén megjelent "Beszállító mikro-, kis- és középvállalkozások és beszállítói integrátorok támogatása" felhívásra mától jelentkezhetnek a pályázók a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) - közölte Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára. A pályázat keretösszege 20 milliárd forint, melyből 300 millió és 1 milliárd forint közötti vissza nem térítendő forrást nyerhetnek el a kérelmezők. Nagyvállalatok is támogathatóak a pályázat keretében.

2016. október 03. 18:13 | Portfolio

Kétezer magyar agrárcéget segíthet az új magyar megállapodás

Az Európai Beruházási Alap (EBA) és az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) egy COSME-programról szóló megállapodást írt alá a magyarországi vállalkozásoknak az Európai Stratégiai Beruházási Alapból (ESBA) történő támogatására vonatkozóan. A program révén 50 milliárd forint összegű, garanciával kiegészített pénzügyi támogatást bocsáthatnak akár 2000 magyarországi kisvállalkozás rendelkezésére, mindenekelőtt a mezőgazdasági ágazatokban.

2016. október 03. 17:27 | MTI, Portfolio

Mától jelentkezhetnek a fiatal vállalkozók az uniós pályázatra

Az áprilisban megjelent "Fiatalok vállalkozóvá válása - vállalkozás indítási költségeinek támogatása" pályázati felhívásra mától lehet a kérelmek benyújtani a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében - közölte Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára. A pályázat keretében maximum 3 millió forintot nyerhetnek a fiatal vállalkozók.

Apelso

Lufi vagy nem lufi?

Ha arra a kérdésre kellene - a szokásos közgazdászi egyrészt-másrészt mellébeszélés nélkül - válaszolnom, hogy akkor most lufi-e az AI vagy sem, a válaszom egyértelmű lenne: igen az. Egy